Kivégeztek a tálibok egy afgán újságírót

Vágólapra másolva!
Vasárnap a tálibok kivégeztek egy afgán riportert, akit márciusban egy olasz újságíróval együtt raboltak el. Az afgán kormány ugyanis nem volt hajlandó teljesíteni a követelésüket, miközben az olasz egy fogolycserének köszönhetően kiszabadult.
Vágólapra másolva!

A tálibok saját állításuk szerint kivégezték azt az afgán riportert, akit a már szabadon engedett olasz újságíróval együtt raboltak el a múlt hónapban - írja a BBC. A kabuli kormányzat ugyanis a követelésük ellenére nem bocsátott szabadon bebörtönzött tálibokat. Ma végeztük ki, mert a kormányzat nem válaszolt a követeléseinkre - mondta vasárnap Dadullah Mullah-nak, a tálibok parancsnokának a szóvivője. A bejelentést a szóvivő bizonyítékkal nem támasztotta alá, de később az afgán hírszerzés megerősítette a gyilkosságot. Azt egyelőre nem közölték, hogy megtalálták-e az újságíró holttestét.

A két újságírót és sofőrjüket március 6-án rabolták el Helmand tartományban. A sofőrt lefejezték, az olasz újságírót, Daniele Mastrogiacomo-t viszont elengedték, miután cserébe érte öt tálibot szabadon engedtek. A most kivégzett afgán riportert, Ajmal Naqshbandit továbbra is fogva tartották. A férfi idegenvezetőként, tolmácsként dolgozott az országba érkező újságíróknak.

A BBC tudósítója szerint az olasz újságíró kiváltása Afganisztánban felháborodást váltott ki, amiért a kormányzat eleget tett az ellenség követelésének, ráadásul nem egy afgánt, hanem egy idegent mentett meg. Hamid Karzai afgán elnök pénteken azt mondta, hogy nem kerül sor több fogolycserére a tálibokkal. Az olasz kiszabadítása egy rendkívüli eset volt, de nem fog megismétlődni, többé senkivel nem kötünk alkut - jelentette ki.

A tálibok továbbra is fogva tartanak öt orvost, egy segélyszervezet két francia önkéntesét és három afgán munkatársukat.