Ellenzéke szerint dollárokon hízik az ukrán kormánypárt

Vágólapra másolva!
Julija Timosenko, a legnagyobb ukrán ellenzik párt vezetője azzal vádolja Viktor Janukovics ukrán kormányfőt, hogy több millió dolláros vesztegetéssel vett rá ellenzéki képviselőket, hogy frakciót váltsanak. Kijevben harmadik napja tartanak a megmozdulások, csütörötkön Janukovics 25 ezer támogatója tiltakozott a parlamentet feloszlató elnöki döntés ellen.
Vágólapra másolva!

Vesztegetési kísérletekkel vádolta meg Viktor Janukovics ukrán miniszterelnököt az ellenzék vezetője, Julija Timosenko. A Times című napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában Timosenko azt állította, hogy a kormányzó koalíció több millió dolláros kenőpénzt ajánlott fel ellenzéki parlamenti képviselőknek az átállásért cserébe. Volt olyan, akinek kormányzati tisztséget kínáltak, de volt olyan is, akit megfenyegettek és vállalkozását csődbe vitték.

Timosenko - aki a Janukoviccsal kiélezett politikai háborút folytató Viktor Juscsenko államfő egyik szövetségese - azt állította, az általa vezetett tömörülés (Julija Timosenko Tömbje/BJuT) képviselői arról számoltak be, hogy ötmillió dollárig terjedő összeget ajánlottak fel nekik, ha átállnak a kormányzati oldalra.

"Senki nem tud ennek ellenállni. Ebben a törékeny demokráciában a korrupció nagyon komoly veszélyt jelent" - mondta Timosenko. Hozzátette, hogy május 27-én megtartják az előre hozott parlamenti választásokat, akár részt vesz azon a Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja, akár nem.

Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtökön is kitartott a parlament feloszlatására vonatkozó rendelete mellett, amelyről az alkotmánybíróság várhatóan másfél hónapon belül hoz döntést. Az államfő ugyanakkor jelezte, hogy hajlandó kompromisszumra a választások május 27-re kitűzött időpontját illetően.

Juscsenko hétfőn oszlatta fel a törvényhozást, miután a múlt héten az őt támogató pártszövetség több parlamenti képviselőjét átcsábították az oroszbarát kormánykoalíciót alkotó erők padsoraiba. Juscsenko szerint ezzel alkotmánysértővé vált a parlament működése, mert az ukrán alkotmány értelmében csak egész frakciók olvadhatnak be egy másik pártba, képviselők nem.

Janukovics közben felkérte az osztrák vezetést, hogy közvetítsen a közte és az állmfő között élesedő politikai vitában. Janukovics továbbra sem hajlandó elfogadni a parlament feloszlatásáról szóló határozatot. A BBC szerint több száz híve tüntet a kijevi utcákon, hogy így tilakozzanak az elnöki rendelet ellen. A csütörtöki naggyűlésen pedig több mint 25 ezren vettek részt.

MTI/[origo]