Fegyveres békefenntartókkal védené a csádi civileket az AI

Vágólapra másolva!
Csádnak bele kell egyeznie, hogy az ENSZ mielőbb fegyveres békefenntartó missziót telepítsen a szudáni határára - jelentette ki szerdán az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, miután szudáni lovas milicisták betörtek Csádba és megöltek mintegy hatvan embert. Az ENSZ főtitkár már javasolta a békefenntartókat, ám a n'djamenai kormány legfeljebb civil, fegyvertelen békefenntartókat hajlandó fogadni.
Vágólapra másolva!

Fegyveres ENSZ-békefenntartókat küldene a civil lakosság védelmére Csádba az Amnesty International. A csádi kormány a jelek szerint már nem képes megvédeni saját állampolgárait, ezért el kell fogadnia, hogy az ENSZ "megfelelően felszerelt és a civil lakosság megvédésére alkalmas kiterjedt felhatalmazással bíró missziót telepítsen" Szudánnal határos keleti területére - fogalmazott az AI afrikai részlegének igazgatóhelyettese.

Az AI arra utalt, hogy túlélők beszámolója szerint az elmúlt hét végén a dzsandzsavíd milíciák tagjai felgyújtottak két csádi falut és megöltek mintegy hatvan embert, nőket, férfiakat, gyerekeket vegyesen.

Az ENSZ főtitkára januárban 11 ezer fős békefenntartó erő Csádba telepítését javasolta, a n'djamenai kormány azonban közölte, hogy legfeljebb civil békefenntartókat, rendőröket vagy csendőröket hajlandó fogadni.

A csádi incidens összefügg a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban zajló konfliktussal - mondta az AI képviselője. A Szudáni kormány elzárkózik attól, hogy az ENSZ vegye át a dárfúri békefenntartó csapatok irányítását az Afrikai Uniótól és hogy megnöveljék a misszió létszámát.