Turistákat késelt a feldühödött idegenvezető Kínában

Vágólapra másolva!
Kiborult egy vita során, majd egy kölcsönkért késsel a közelben állóknak rontott egy kínai idegenvezető Licsiangban. A férfi 15 turistát és legalább öt helyit megkéselt, két ember állapota súlyos. Több mint húszan tudták csak megfékezni.
Vágólapra másolva!

Megkéselt húsz embert - köztük turistákat és helyi lakosokat - egy kínai idegenvezető vasárnap Délnyugat-Kínában, miután összeszólalkozott egy helybeli kollégával az ajándékboltoktól kapott részesedésen. Hszü Min-csao negyven turistát vezetett a világörökség részének számító Jünnan tartománybeli Licsiangban.

A 25 éves férfi szóváltásba keveredett egy helybeli idegenvezetővel, majd berohant egy ajándékboltba, és kést követelt. A bolti eladólány - fel sem tételezve az ártó szándékot - adott neki egyet, amivel a férfi azonnal megsebesítette a kezén. Azután kirohant az utcára és 15 turistát, valamint négy helyi lakost is megkéselt. A sebesültek közül kettő állapota súlyos, köztük egy 15 éves fiúé, aki kritikus állapotban fekszik a kórházban, mert agykárosodást szenvedett.

Az Új-Kína hírügynökség szerint végül húsz rendőrnek és önkéntesnek siekrült megfékeznie és elfognia az ámokfutót. A rendőrség a bűncselekmény motivációi között azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy a vérengzésben Hszü boldogtalan gyermekkora is szerepet játszott. A férfi ugyanis sírva panaszkodott szülei válása miatti szomorú gyermekkorára.

A kínai idegenvezetők jövedelme gyakran főként a kijelölt ajándékboltoktól és éttermektől a turisták vásárlásai után kapott részesedésből származik, holott a legtöbb utazási iroda szabályzata ezt tiltja. A szabályt azonban nehéz betartatni, mert az idegenvezetők többsége részmunkaidős, és nem lehet őket ellenőrizni - nyilatkozta Li Vej, Jünnan tartomány fővárosának idegenforgalmi tisztviselője.