Megtalálták a nyitranováki robbanás hatodik áldozatát

Vágólapra másolva!
Egy hónap után előkerültek a Nyitranovákon történt robbanás hatodik áldozatának maradványai. Az előkerült női áldozatot csak DNS-vizsgálat alapján tudják azonosítani.
Vágólapra másolva!

A szlovákiai bányaváros katonai robbanószerkezetek hatástalanítására szakosodott üzemében március 2-án - máig ismeretlen okból - bekövetkezett hatalmas robbanás nyomán az üzem jelentős része eltűnt a föld színéről. Az egyik hatalmas csarnok helyén óriási kráter keletkezett.

A környék falvaiban tizenkét kilométeres körzetben betörtek az ablakok. Két ember holttestét röviddel a robbanás után megtalálták, sokan megsebesültek, hat ember eltűnt.

Az eltűntek közül azóta négyet megtaláltak, két nő maradványai máig nem kerültek elő. A most előkerült áldozat is nő volt, de hogy hármójuk közül melyik, azt csak DNS-vizsgálattal tudják majd megállapítani.