Szökőár zúdult a Salamon-szigetekre

Vágólapra másolva!
Legalább hat ember meghalt, és sokan eltűntek, amikor tíz méteres hullámokkal cunami zúdult a Salamon-szigetekre. A szökőárat egy erős tengeralatti földrengés keltette.
Vágólapra másolva!

Szökőár zúdult a Csendes-óceán déli részén fekvő Salamon-szigetek több településére, miután erős földrengés rázta meg a térséget. Legalább hat ember életét vesztette, és sokan eltűntek. A cunamit egy tenger alatti földrengés keltette, amely helyi idő szerint hétfő reggel 7 óra 40 perckor pattant ki a szigetek fővárosától, Honiarától 350 kilométerre északnyugatra, a tengerfenék alatt 10 kilométerre.

Az amerikai Földtani Megfigyelő Központ korábbi becslését (7,6) felfelé módosítva a Richter-skála szerint 8-as erősségűnek sorolta be a földmozgást, amit a japán meteorológiai szolgálat 8,1-es erősségűre taksált.

A Hawaii-szigeteken működő csendes-óceáni szökőár-előrejelző központ és a japán meteorológiai szolgálat is jelezte, hogy megemelkedhet a tenger szintje a földrengés miatt. Komoly szökőár azonban csak a Salamon-szigetek egyes tagjait érte el, köztük a nyugati területek fővárosát, Gizót és környékét. Itt tíz méter magas hullámok söpörték el a házakat. Néhány órával később azonban hawaii központ az egész térségben lefújta a szökőár-riadót.

Az Ausztráliától 2600 kilométerre keletre fekvő Salamon-szigetek több tucat szigetből áll, és valamivel kevesebb mint félmillió lakosa van.