500 méter az egyre durvuló iráni-brit vita oka

Vágólapra másolva!
A pénteken elfogott egyik brit haditengerész tévéinterjúban sugárzott beismerő vallomásával vágott vissza Irán a londoni kormánynak, amely szerdán műholdas felvételekkel próbálta igazolni, hogy provokáció volt egy irak-iráni határon szolgáló őrnaszádjának pénteki elfogása. Irán hozzájárult, hogy brit tisztviselők találkozzanak a 15 fogságban lévő haditengerésszel, ugyanakkor Teherán visszavonta azt az ajánlatát, hogy egyiküket előbb elengedik. Az iráni vezetés jelezte azt is: csak úgy tartja megoldhatónak a konfliktust, hogy London elismeri az irániak által bizonygatott határsértést.
Vágólapra másolva!

Teherán felajánlotta csütörtökön, hogy brit tiszviselők találkozhatnak annak az őrnaszádnak a legyénségével, amelyet pénteken fogtak el iráni egységek - írja a BBC az iráni külügyminiszter bejelentésére hivatkozva. Teherán szerint a brit katonai naszád iráni vizekre tévedt ellenőrzései során, megsértette az ország területét, a brit vezetés azonban ezt tagadja és provokációnak tekinti az iráni akciót.

Felmerült, hogy a 15 haditengerész egyikét, az egyetlen női foglyot, Faye Turney-t hajlandóak szabadon engedni az irániak, csütörtökön délután azonban ezt az ajánlatot visszavonta az iráni vezetés. A döntést Ali Laridzsáni nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyaló jelentette be arra hivatkozva, hogy London nagyon lármás és modortalan nyilatkozatokat tett az ügyben.

Az iráni vezetés korábban jelezte azt is: az egyre mérgesedő diplomáciai konfliktust csak akkor látják megoldhatónak, ha London beismeri, hogy az irak-iráni határon szolgáló katonái iráni vizekre hajóztak. Ez a követelés azonban tarthatatlannak tűnik.

A brit kormány az elmúlt napokban folyamatosan növelte az Iránra nehezedő nyomást és határozottan visszautasította az állítólagos határsértést. Tony Blair brit miniszterelnök finoman meg is fenyegette a saját verzióját védő iráni vezetést, sőt, szerdán a Teheránra nehezedő nyomás növelését helyezte kilátásba. London a vita miatt szerdán befagyasztotta Iránnal fenntartott diplomáciai kapcsolatait. A Guardian szerint a brit vezetés már azt is fontolgatja, hogy az elfogás ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszi és az akció elítélésére kéri a tanács többi tagját.

A brit vezetés bejelentette azt is: műholdas helymeghatározási adatokkal igazolni tudja, hogy katonái iraki vizen hajóztak elfogásuk idején.

Irán azonban szerdán este egy tévéinterjúban visszavágott. A felvételen a brit egység őrvezetőjét és az egység egyetlen női tagját kérdezték a riporterek hogylétükről és elfogásuk körülményeiről. Turney a műsorban úgy fogalmazott: "nyilvánvalóan megsértettük vizeiket". Arról is beszélt, hogy fogva tartóik barátságosak és mind a 15-en jól vannak, elmondták nekik, miért fogták el őket, nem bántottak senkit, nem léptek fel velük szemben agresszíven.

Az iráni tévé bemutatott egy levelet is, amit állítólag Turney írt családjnak. A levél elfogásuk okairól szól, említ néhány családi nevet és eseményt, a Guardian szerint azonban vannak benne szokatlan fordulatok, így felmerül a gyanú, hogy nem a brit katona írta vagy ha mégis tőle származik, akkor nem önszántából, külső nyomásra vetette papírra.

A brit külügyminisztérium közölte, hogy várja a hivatalos iráni megkeresést a látogatási lehetőséggel kapcsolatban, eddig ugyanis ilyet nem kaptak - írja a BBC. Margaret Beckett brit külügyminiszter kétségét és aggodalmát fejezte ki az interjúban elhangzottak miatt. Des Browne védelmi miniszter teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy ilyen módon parádézzon Irán brit katonákkal.

A brit helymeghatározási adatok szerint a katonák 3 kilométer mélyen voltak iraki területen, Irán azonban azt állítja, 500 méterrel megsértették területét.