Légi csapásokkal tenne rendet Darfúrban Blair

Vágólapra másolva!
Megelőző légi csapásokat és Szudán feletti repüléstilalmi zóna kijelölését fontolgatja Tony Blair brit miniszterelnök, hogy így akadályozza meg a 2 millió menekült elleni esetleges újabb támadásokat - írja a Guardian. Miközben az ENSZ újabb szankciókat tervez, a katonai akció, úgy tűnik, Blair önálló terve, még a brit védelmi minisztérium sem tud róla.
Vágólapra másolva!

Keményebb fellépésre sürgeti az ENSZ-t Tony Blair brit miniszterelnök Darfúr kérdésében. Azt akarja, hogy repülési tilalmat léptessenek életbe a szudáni-csádi határon fekvő közép-afrikai térségben, és ha kell, megelőző légi csapásokkal védjék meg a további atrocitásoktól az ott tartózkodó közel 2 millió menekültet.

A brit miniszterelnöki hivatal szerint a repüléstilalmi övezetet az ENSZ új szankcióival együtt fogadhatná el a Biztonsági Tanács, lehetővé téve a fegyveres erő használatát is. "Ha a szudáni kormány és vele szövetséges dzsandzsavíd milíciák megsértenék a légtérzárat, annak következményei lennének" - vázolta az elképzelést a Guardiannek egy meg nem nevezett Downing Street-i forrás.

Légi csapások

Az iraki megszállás előtt alkalmazott légtérzár a lap által megkérdezett védelmi szakértők szerint nem lenne praktikus Darfúr esetében, amely akkora területen fekszik, mint Franciaország. A Guardian információi szerint ezért olcsóbb megoldásban, megelőző légi csapásokban gondolkodnak a brit és amerikai illetékesek.

A minta nem Irak, hanem Elefántcsontpart, ahol a franciák még a kifutópályákon megsemmisítették az elefántcsontparti légierő nagy részét 2004. novemberében. Blair érvelését erősítheti egy bizalmas ENSZ jelentés is, amely azt feltételezi, hogy Szudán megszegte az ENSZ szankciókat és fegyvert szállított Darfúrba, illetve felderítő repüléseket végzett ENSZ felségjelűnek álcázott gépekkel.

Önálló akció

A Downing Street hangsúlyozta, remélik, hogy a tervről sikerül egyezségre jutni a BT-ben, de a szudáni kormányt védelmező Kína várhatóan megvétózná a légi csapásokat. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges vétó esetén kész lenne-e London és Washington - iraki mintára - koalíciót toborozni a szudáni kormány ellen, a miniszterelnöki hivatal forrása azt mondta, "majd meglátjuk, ha kudarcot vallunk" - írja a Guardian.

Úgy tűnik, Blair javaslata egyelőre önálló akció, mert a brit külügyminisztérium és védelmi minisztérium sem tud az ötletről. Sőt, a védelmi tárca elhatárolta magát az elképzeléstől, azt mondták a brit lapnak, hogy "egyáltalán nem létezik, semmiféle terv brit katonai akciókra Szudánban és Szudán darfúri régiójában". Azt azonban elképzelhetőnek tartották, hogy léteznek amerikai tervek megelőző légi csapásokra.

Blair lelkiismerete

"Afrika állapota sebhely a világ lelkiismeretén" - mondta még évekkel ezelőtt Tony Blair brit miniszterelnök, és úgy tűnik a darfúri etnikai tisztogatást is ilyen lelkiismereti kérdésként kezelné. "A miniszterelnök az értékelvű külpolitikában hisz, és Darfúrt a nemzetközi közösség próbatételének tekinti" - mondta a Downing Street-i forrás a Guardiannek.

A darfúri konfliktusban több mint 200 ezer embert öltek meg a kormányerők és a velük szövetséges dzsandzsavíd milíciák etnikai tisztogatásaik során, több mint 2 millióan menekültté váltak. Humanitárius segélyek ritkán érkeznek, és a szállítást akadályozza a szudáni-csádi határon folyó erőszak.