Kairóban kezdte közel-keleti körútját az ENSZ-főtitkár

Vágólapra másolva!
Az iraki, valamint a palesztin területeken uralkodó helyzetről tárgyalt az ENSZ főtitkára pénteken Kairóban, közel-keleti körútja első állomásán. Ban Ki Mun szombaton találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával.
Vágólapra másolva!

Ban Ki Mun, az ENSZ január óta hivatalban lévő új főtitkára Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszterrel tekintette át a közel-keleti helyzetet, valamint a nemzetközi politika egyéb kérdéseit, köztük a világszervezet átalakításának részleteit.

Az ENSZ-főtitkár - aki csütörtökön már a térségbe érkezett, meglepetésszerű látogatást téve Irakban - tíznapos körútja során ellátogat a palesztin területekre, Izraelbe, Jordániába, Szaúd-Arábiába és Libanonba is. Ott lesz a liga március végi rijádi csúcsértekezletén, amely alkalmat ad neki, hogy számos résztvevővel személyesen találkozzék és a közel-keleti békefolyamatról, a libanoni stabilitásról, Dárfúrról, az ENSZ által az iraki gazdasági fejlődésben betölthető szerepről tanácskozzék velük.

Egyiptom az ENSZ-főtitkár látogatását követő napokban is a térségbeli diplomáciai tevékenység központja marad. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton a dél-egyiptomi Asszuánban egyiptomi, jordániai, szaúd-arábiai és egyesült arab emírségekbeli kollégájával tárgyal. Washington és az említett befolyásos arab államok küldötteinek találkozója ily módon megelőzi az arab csúcsértekezletet. Az amerikai külügyminisztert vasárnap Mubarak elnök fogadja majd Kairóban.