A japán kormányfő nem tud II. világháborús szexrabszolgákról

Vágólapra másolva!
Abe Sindzo japán miniszterelnök tagadta csütörtöki nyilatkozatában, hogy hazájának hadserege szexuális rabszolgaságra kényszerített nőket a második világháború alatt megszállt országokban.
Vágólapra másolva!

Abe Sindzo kormányfő kijelentette újságírók előtt: nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy erőszakkal kényszerítették volna a szóban forgó nőket szexuális szolgáltatások nyújtására. Abe szavai várhatólag kihozzák a sodrából Észak- és Dél-Korea, valamint Kína vezetőit, akik enélkül is sokat bírálják Tokiót, amiért a hivatalos Japán "nem hajlandó őszintén megbánni és levezekelni" a második világháborús megszállás, illetve a megszállás alatt elkövetett rémtettek bűnét.

A japán kormány megkövette 1993-ban a katonai bordélyokba kényszerített egykori szexrabszolgákat, majd 1995-ben létrehozott egy pénzalapot is az áldozatok kártérítési követeléseinek kielégítésére, ám japán törvényhozók egy csoportja azóta egyfolytában szorgalmazza a bocsánatkérés visszavonását.

Történészek szerint mintegy 200 ezer nő kényszerült a japán katonákat kiszolgáló bordélyházakba, főleg Korea és Kína területén. Az áldozatok beszámolói szerint a japán hadsereg elhurcolta őket otthonaikból, majd erőszakkal és fenyegetéssekkel kényszerítette, hogy "kiszolgálják" a katonai bordélyok japán vendégeit.

A múlt szeptemberben hatalomra jutott Abe kormányának egyik legfontosabb céljaként hirdette meg programjában az iskolai hazafias nevelés előmozdítását, és "egy magabiztosabb, kevésbé bűnbánó, kevésbé önmarcangoló" japán külpolitika érvényesítését.