Walesa összerúgta a port Kaczynskivel

Vágólapra másolva!
Lech Walesa volt elnök szerint Lengyelország jelenlegi államfoje, Lech Kaczynski "beteg az ostobaságtól". A volt munkásvezér vaskos kijelentései miatt a kormányzó PiS képviseloi feljelentést tettek. Walesa már tavaly összeveszett az országot irányító Kaczynski-ikrekkel.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tettek az ügyészségen a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) lengyel konzervatív párt parlamenti képviselői Lech Walesa volt államfő ellen, mert gyengeelméjűnek nevezte Lech Kaczynski köztársasági elnököt.

"Ez a gyengeelméjű az elnökünk" - kiáltott fel a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője a rendszerváltás utáni titkosszolgálatokról szóló jelentést kommentálva, amelyet pénteken tett közzé Lech Kaczynski.

A jelentés szerint a titkosszolgálatok törvénybe ütköző cselekedeteiért Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski volt államfők és az egymást követő védelmi miniszterek a felelősek, utóbbiak közül többen a Szolidaritásból kerültek ki.

A TVN24 televíziónak adott nyilatkozatában, amelyben arról kérdezték, készül-e valamilyen következtetést levonni a Kaczynski-fivérek védnöksége alatt kidolgozott jelentés szerzői által megfogalmazott vádakból, Lech Walesa közölte: azt szeretné, ha "orvosok foglalkoznának ezekkel az emberekkel, mivel betegek az ostobaságtól".

"Úgy ítéltem meg, hogy Lech Walesa elnök szavai túlmentek az államfő bírálata elfogadható határain, és csak az elnök rágalmazása volt a céljuk" - szögezte le Jolanta Szczypinska, a PiS parlamenti képviselője.

A feljelentés újabb szakaszt nyit Walesa és a 2005 ősze óta hatalmon lévő Kaczynski-ikrek közötti vitában, akik az 1990-es évek elején még Walesa közeli munkatársai voltak. Augusztusban a Kaczynski-fivérekkel való nézeteltérése miatt Lech Walesa nem volt hajlandó részt venni a kommunista országok első szabad szakszervezete, a Szolidaritás megalakítása 26. évfordulója alkalmából tartott hivatalos ünnepségen.