Erdő Péter a legbefolyásosabb európai katolikus

Vágólapra másolva!
Két magyar személyiség is bekerült az Inside the Vatican magazin listájába, amely a keresztény világ első tíz emberét sorolta fel. A listán negyedik helyen említett Erdő Péter bíboros-prímás ugyanakkor a lap szerint ma Európában a legjelentősebb katolikus vezető - írja a Népszabadság csütörtöki száma.
Vágólapra másolva!

A Rómában havonta angol nyelven megjelenő Inside the Vatican magazin két magyart is beválasztott a 2006-os top tíz listába, amely azt mutaja meg: ki volt a keresztény világ első tíz embere a tavalyi évben.A tekintélyes negyedik helyen Erdő Péter bíboros-prímás szerepel. Nyolcadik Habsburg Ottó lett - írja a Népszabadság csütörtöki számában a lap római tudósítója. A vatikanisták szaklapjának számító, de nem egyházi újság szerkesztősége a többi nemzetközi magazin példájára hatodik éve készít top tíz-listát az elmúlt év keresztény emberéről.

Az Inside the Vatican első helyre azokat tette, akik névtelenül szenvednek hitükért. Az év emberei a kereszténység modern mártírjai lettek - elsősorban Kínára gondolva, ahol az üldözött földalatti egyház 8 millió hívőjének a pápa iránti hűsége a Vatikán számára is meglepetést jelent.

A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka I. Bartolomeosz került a második helyre, a katolikus-ortodox párbeszéd embere került: a XVI. Benedekkel való isztambuli kézfogása lehet a pápa Moszkvába vezető útjának kulcsa. Harmadik az olasz Piero Parolin szentszéki külügyminiszter helyettes, a Vatikáni nagy szakértelmű háttérdiplomatája, akit az Inside the Vatican a pápa utáni negyedik legfontosabb embernek tart a kúriában

Az újság azt a kérdést is megválaszolta, hogy ki a legjelentősebb katolikus vezető ma Európában? Választása a tizes listán negyedik helyezett Erdő Péterre esett, akit tavaly októberben Szentpéterváron a 34 európai katolikus püspöki konferencia elnökének választottak meg a következő öt évre. A szaklap szerint Erdő az európai katolicizmus központi embere, aki a kontinens volt kommunista feléből vezeti az egyház megújulását. Hazánk prímása - a kúrián dolgozó Parolin mellett - a lista egyetlen katolikus egyházi embere.

A nyolcadik szintén egy magyar, Habsburg györgy lett. Utána a sor: a világ elnyomott keresztény kisebbségeiről filmet forgató olasz rendezőnő Elisabetta Valgiusti, az anglikán bárónő Caroline Cox a Lordok házának volt elnökhelyettese, Yehuda Levin ortodox rabbi, a spanyol Jesus Colina a legnagyobb katolikus hírügynökség vezetője és Fernando Botero kolumbiai művész.