Hamarosan felújítja munkáját a közel-keleti kvartett

Vágólapra másolva!
Február első napjaiban felújítja közvetítői tevékenységét az úgynevezett közel-keleti kvartett. Erről szerdán este állapodott meg Berlinben Frank-Walter Steinmeier, az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország külügyminisztere és amerikai kollégája. Condoleezza Rice nem sokkal korábban érkezett a német fővárosba, hogy az ország vezetőit tájékoztassa közel-keleti körútjáról.
Vágólapra másolva!

Felújítja munkáját a közel-keleti kvartett, erről határozott Berlinben Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter és amerikai kollégája Condoleezza Rice. A találkozót követő sajtóértekezleten a két politikus közölte, hogy az Egyesült Államokat, Oroszországot, az ENSZ-t, valamint az Európai Uniót tömörítő négyes csoport február első napjaiban ül össze Washingtonban. Mindketten hangsúlyozták, hogy nagy reményeket fűznek a kvartett közel-keleti közvetítői tevékenységének felújításához.

Rice, aki a térségben mindenekelőtt az izraeli és a palesztin vezetőkkel folytatott tárgyalásokat, hozzátette, hogy az Egyesült Államok támogatja és fontosnak tartja a kvartett tevékenységét. Az amerikai diplomácia vezetője ugyancsak fontosnak nevezte, hogy országa és az Európai Unió közös erőfeszítéseket tegyen a közel-keleti béke előmozdítása érdekében. Szavai szerint ezért is tartotta szükségesnek az elnöki tisztséget betöltő Németország azonnali tájékoztatását.

Frank-Walter Steinmeier a sajtókonferencián úgy értékelte, hogy a kvartett munkájának folytatására mindenképp megérett az idő. A közel-keleti helyzetet a német külügyminiszter továbbra is válságosnak nevezte. Úgy vélekedett, hogy noha ez érintett felek együttműködési készségét semmi nem helyettesítheti, szükség van a külső, közvetítői tevékenységre is.

Steinmeier biztatónak nevezte, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a közelmúltban többször találkozott egymással, s lépéseket határozott el az izraeli-palesztin közeledés érdekében. A külügyminiszter szerint Izrael és a majdani önálló palesztin állam békés együttélése érdekében további lépésekre van szükség.

Egy kérdésre válaszolva Condoleezza Rice sürgette az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások felújítását. Hangoztatta, hogy országa normális kapcsolatokra törekszik Észak-Koreával, egyúttal elengedhetetlennek nevezte, hogy Phenjan lemondjon atomprogramjáról, és lehetővé tegye a nemzetközi ellenőrzéseket. Reményét fejezte ki, hogy a hathatalmi, illetve a kétoldalú tárgyalások elvezethetnek ennek megvalósításához.

A tervek szerint Rice és Steinmeier a késő esti órákban Libanonról és Irakról újabb tárgyalási fordulót tart. Az amerikai külügyminiszter csütörtökön délelőtt Angela Merkel kancellárral találkozik, majd Londonba utazik tovább.