Kirgizisztán lenne a Télapó eszményi hazája

Vágólapra másolva!
A Télapó új hazájának nyilvánította magát Kirgizisztán, miután svéd mérnökök megállapították, hogy fekvésénél fogva a közép-ázsiai ország lenne a legalkalmasabb erre. A kirgiz hatóságok máris elhatározták, hogy a Télapóról neveznek el egy hegycsúcsot, és 2008-at a Télapó évének nyilvánították.
Vágólapra másolva!

A Sweco svéd cég geográfusai és demográfusai megállapították, hogy fekvésénél fogva Kirgizisztán a legalkalmasabb hely a Télapó logisztikai világközpontja számára. A svéd konzultánsok kalkulációi szerint a Télapó szánjának jelenleg másodpercenként 5800 kilométeres sebességgel kell bejárnia a világot és 2,5 milliárdszor kell megállnia, hogy minden gyermeknek megkaphassa az ajándékát, Ázsiából indulva azonban mindezzel hamarabb is végezni lehetne.

A biskeki kormány nem is habozott tőkét kovácsolni a svéd kutatók ajánlásából: máris megbízták hivatásos hegymászók egy csoportját, hogy tűzzék ki a nemzeti lobogót egy a Télapóról sebtében elnevezett hegycsúcson. Mikulás-világfesztivál megrendezését is tervezik Biskekben, 2008-at pedig a Télapó évének nyilvánították.

A kormány elrendelte azt is, hogy keressék meg Télapó "valódi" lakhelyét Kirgizisztán eldugott hegyi falvai között, ennek kijelölése ugyanis fellendíthetné a turizmust az elhagyatott vidéken.

A legtöbb nyugati országban úgy tartják, hogy a Mikulás hazája Finnországban, a Lappföldön vagy az Északi-sarkon van. Finnországban létezik is egy "hivatalos Mikulás", finn nevén Joulupukki, aki idén decemberben Magyarországra is ellátogatott. Ő azonban nem teljesen azonos az orosz kultúrkörben ismert "Gyed Moróz"-zal, aki magyarul Fagy Apónak vagy Télapónak fordítható.