Ezreket engedtek ki a mianmari börtönökből

Vágólapra másolva!
Kegyelmet kapott közel 8600 rab Mianmarban. A kiengedettek többsége valószínűleg köztörvényes bűnöző, az ellenzék szerint a közelmúltbeli zavargások résztvevői börtönben maradtak.
Vágólapra másolva!

Kegyelemben részesített 8585 rabot a mianmari katonai kormányzat. Az állami média az ENSZ-nek tett gesztusként és a régóta várt alkotmány kidolgozásában elért haladás megünnepléseként állította be a döntést.

A beszámolókból nem derült ki, hogy a szabadon engedett foglyok között vannak-e olyanok is, akiket a szeptemberi kormányellenes tüntetések leverésekor vettek őrizetbe. Az Aung Szan Szú Kji nevével fémjelzett ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért szóvivője szerint tucatnyi politikai fogoly is elhagyhatta börtönét, de egyiküket sem a legutóbbi tiltakozó megmozdulások alatt vették őrizetbe.

A kiengedett rabok között 33 thai nemzetiségű is volt, de erről további részleteket nem hoztak nyilvánosságra. A junta szokás szerint a nagyobb ünnepek, elsősorban a januári függetlenség napja alkalmából ad amnesztiát raboknak, zömében köztörvényes bűnözőknek.

A mostani apropót az szolgáltatta, hogy az illetékes bizottság hétfőn hozzálátott az alaptörvény egyik új fejezetének megírásához az 1993 és ez év augusztusa között ülésező alkotmányozó nemzetgyűlésben elfogadott irányelvek alapján.

Mianmarnak azóta nincs alkotmánya, hogy a junta 1988-as hatalomra jutása után hatályon kívül helyezte az 1974-ben kelt alaptörvényt. Az új alkotmány kidolgozása részét képezi a katonai rezsim által meghirdetett hétpontos, "demokráciához vezető útitervnek", amelynek egyedüli célja az ellenzék szerint a junta hatalmának fenntartása.