Körbezárták a pakisztáni ellenzéki vezetőt

Vágólapra másolva!
Rendőrök jelentek meg péntek reggel a legnagyobb pakisztáni ellenzéki párt vezetőjének, Benazír Bhuttónak a háza körül, és később be is jelentették, hogy őrizet alá helyezik. Az elnök által elrendelt szükségállapotra hivatkozva a hatóságok megakadályozták egy ellenzéki nagygyűlés megtartását is, és meg is vertek tüntetőket.
Vágólapra másolva!

Harminc napra őrizetbe vették Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezetőt a hatóságok. Az intézkedést az után hozták, hogy a politikus megpróbálta elhagyni házát, amelyet előzőleg rendőrök vettek körbe - derül ki a BBC News beszámolójából. A hatóságok megakadályozták a távozását.

Bhutto egy nagygyűlésen akart részt venni. A hatóságok ennek a rendezvénynek a megtartását is megakadályozták, amikor körbevették a parkot, ahol ellenzékiek gyűltek volna össze. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, akik gumibotot használtak és könnygázt vetettek be.

A nagygyűlés előtt a politikusnő több támogatóját őrizetbe vették. Erre az ad alapot, hogy Pervez Musarraf elnök a múlt hét végén rendkívüli állapotot hirdetett, és ennek része, hogy tilos tömegrendezvényeket tartani.

Közben robbanásos merényletet követtek el egy miniszter házánál az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, ketten meghaltak - közölte a rendőrség. A támadás célpontja Amir Mukamnak, a politikai ügyek miniszterének háza volt - közölte egy helyi rendőri vezető. A merényletben ketten meghaltak, négyen megsebesültek. A miniszter, aki egyben a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga tartományi vezetője is, előzőleg az állami televíziónak elmondta, hogy látta két testőre holttestét, és a fivére is megsebesült.

Benazír Bhutto korábban keményen bírálta az elnök intézkedét a rendkívüli állapot bevezetéséről. Felszólította Musarrafot, hogy mondjon le a hadsereg vezetői posztjáról. Az elnök kritikusai szerint a rendkívüli állapot bevezetése is arra irányult valójában, hogy megelőzzön egy legfelsőbb bírósági végzést, amely nagy valószínűséggel kimondta volna, hogy Musarraf múlt hónapban történt megválasztása nem volt törvényes, amiért egyszerre őrzi az államfői és a katonai posztot.