Krikettsztárt tartóztattak le Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Letartóztatták Imran Khan pakisztáni ellenzéki vezetőt, miután egy lahori diáktüntetésen vett részt, a rendkívüli állapot miatti kijárási tilalom ellenére. A tüntetők Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen demonstráltak. Eközben Musarraf tábornok azt mondta, "a választásokhoz szükséges nyugodt körülmények megteremtése miatt vezette be a rendkívüli állapotot".
Vágólapra másolva!

A rendőrsége letartóztatta Imran Khan, pakisztáni ellenzéki vezetőt, egykori krikettjátékost, amiért egy Pervez Musarraf elnök elleni diáktüntetésen vett részt - jelentette a BBC. Ez volt Khan első nyilvános szereplése a rendkívüli állapot két héttel ezelőtti bevezetése óta. Az ellenzéki politikus kedden azt mondta, a januárra tervezett választásoknak nem sok értelme van, ha a rendkívüli állapotot nem függesztik fel. Khan azt mondta, nem hajlandó egyezkedni Musarraf tábornokkal.

Eközben Musarraf azt mondta a Le Monde-nak adott interjúban: "a rendkívüli állapot bevezetésére azért volt szükség, hogy nyugodt körülmények között lehessen megtartani a pakisztáni parlamenti választásokat". "Egy olyan környezetben, amelyre a terrorizmus és öngyilkos merényletek a jellemzők, szükség van a rendkívüli állapotra a nyugodt, szabad és tisztességes választások megtartása érdekében" - mondta Musarraf, akire a nemzetközi közösség nyomást gyakorol, hogy elérje a november 3-án bevezetett rendkívüli állapot feloldását.

Az AP amerikai hírügynökségnek pedig szerdán Musarraf azt mondta: várhatóan a hónap végén távozik a fegyveres erők éléről, civilként kezdi meg újabb elnöki időszakát. Musarraf a hírügynökségnek adott interjújában azt állította, hogy az ország káoszba zuhan, ha az ellenzék követelésének engedve lemond államfői posztjáról. A rendkívüli állapotot sem lehet gyorsan feloldani, amint azt a nyugati világ kéri, és valószínűleg a januári parlamenti választásokig fennmarad - mondta.