A junta közvetítője tárgyalhat a mianmari ellenzékkel

Vágólapra másolva!
A Mianmart (Burma) kormányzó katonai junta kinevezett egy összekötőt, aki a házi őrizetben tartott Aung Szan Szu Csi ellenzéki vezetővel tárgyal majd. A lépés láthatóan az ENSZ-nek tett engedmény - jelentette a BBC.
Vágólapra másolva!

A másfél éve házi őrizetben fogva tartott Aung Szan Szu Csi ellenzéki vezetővel tartja majd a kapcsolatot Aung Kyi nyugalmazott tábornok, a Mianmart irányító katonai junta által most kinevezett közvetítő - jelentette a helyi tévére hivatkozva a BBC.

Aung Kyi jelenleg munkaügyi miniszterhelyettest azért nevezték ki, hogy "a jövőben tartsa vele a kapcsolatot". Ez láthatóan az ENSZ-nek tett engedmény, ugyanis a közvetítő kinevezésének kérdését Ibrahim Gambari ENSZ küldött vetette fel a múlt héten, amikor az országban járt a szeptemberi demokráciapárti tüntetések véres leverését követően.

A jelentés arról nem szól, hogy a junta közvetítője mikor találkozik először Szu Csival. A korábbi próbálkozások, hogy párbeszéd kezdődjön az ellenzéki vezér és hadsereget vezető Than Sve tábornok között, nem vezettek eredményre.

A Mianmart 1962 óta irányító katonai junta elleni tüntetéseket két hete fojtották vérbe, több tucat halálos áldozata lehet a beavatkozásnak. A nemzetközi közösség elítélte a Than Sve tábornok által vezetett junta akcióit. Többpárti választásokat 1990-ben tartottak, amelyet Aung Szan Szu Csi Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártja nyert, de a politikusnőt a junta letartóztatta, és az eredményt figyelmen kívül hagyta.