Emberrablók miatt nem oszt ételt az ENSZ Szomáliában

Vágólapra másolva!
Katonák rabolták el Szomáliában az ENSZ egyik hivatalnokát, aki a Világélelmezési Program helyi irodájában dolgozott. A segélyszervezet fölfüggesztette emiatt az ételosztást a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Hatvan felfegyerzett szomáliai katona rohamozta meg az ENSZ Világélelmezési Programjának irodáját szerda reggel, és elfogták a program helyi vezetőjét, Idris Osmant - számolt be róla a BBC. A foglyot a nemzetbiztonsági szolgálat mogadishui központjába vitték. A segélyszervezet nem kapott magyarázatot Osman letartóztatására. Az ENSZ szerint a történteket a nemzetközi jog megsértésének nevezte.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára elítélte a katonák tettét. A rajtaütés megsértette az 1946-os egyezményt sértett meg, amely arra kötelezi a kormányokat, hogy védjék az ENSZ-nek dolgozókat, és amelyhez 2006-ban Szomália átmeneti kormánya is csatlakozott. Az ENSZ közleményben kérte az emberük elengedését.

A segélyszervezet fölfüggesztette a fővárosban az ételszállítmányok átadását, amelyekből 75 ezer embernek jutott volna. Mindez csak két nappal azután történt, hogy a júniustól kezdődő hosszú kihagyás után ismét megkezdték az ételosztást.

A BBC szerint Idris Osman letartóztatása mögött az elnök és a miniszterelnök hatalmi harca áll. A nemzetbiztonsági szolgálat katonái az elnök emberei. A polgármester, aki engedélyezte az ételosztást, a miniszterelnökhöz áll közel.