Moszkvában tilos műemlék mellett tüntetni

Vágólapra másolva!
A műemlékek védelmére hivatkozva megtilthatják a nyilvános gyűlések, így a tüntetések megrendezését is Moszkvában. Az új szabályok szerint a szervezők felelősséget viselnek azoknak a műemlékeknek az épségéért, amelyek közelében gyűlést tartanak.
Vágólapra másolva!

Korlátozzák az orosz fővárosban a nyilvános gyűlések megtartását a történelmi épületeknél, műemlékeknél. Az erről szóló határozatot már aláírta Jurij Luzskov polgármester. A moszkvai polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a határozat új eljárásrendet vezet be az államilag nyilvántartott műemlékek közelében tervezett gyűlésekre.

A jövőben a rendezvények szervezői felelősséget viselnek azoknak a műemlékeknek az épségéért, amelynek a területén vagy amely mellett a gyűléseket tartják, a hatóságok pedig megtagadhatják az engedélyt egyes rendezvények megtartására, ha a műemlék állapota balesetveszélyes. A hatóságok elutasíthatják hozzájárulásukat abban az esetben is, ha a tervezett gyűlés másokat akadályoz meg abban, hogy a műemléket megközelítsék.