Magyar főrendőre lesz Koszovónak

Vágólapra másolva!
Pallagi Imre, a BRFK kiemelt főnyomozója lesz Koszovó új főrendőre. A főnyomozó a Magyar Televízió Kékfény című műsorában elmondta, kinevezése akkor lép hatályba, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönt Koszovó jövőjéről.
Vágólapra másolva!

Pallagi Imre korábban nyolc évet töltött a nemzetközi rendőrség alkalmazásában, Boszniában pedig az EU első rendőrvezetőjének a parancsnokhelyettese, később egy rövid időre a testület parancsnoka volt. Az alezredes egyik fontos feladata az lesz, hogy az Európai Unió rendvédelmi politikáját integrálja a koszovói rendőrségbe.

Pallagi Imrét 110 pályázó közül választották ki Brüsszelben a helyi erők vezetésére. Arra a kérdésre, mennyire fog beleszólni munkájába az Európai Unió, Pallagi Imre azt válaszolta, az uniós rendvédelmi normákat érvényesíteni kell.

Az idén februárban zavargások törtek ki az ENSZ ellenőrzése alatt álló Koszovóban, a tüntetés feloszlatásakor két ember meghalt, többen megsérültek. Az ENSZ és az Európai Unió illetékesei néhány nappal később menesztették a nemzetközi rendőrség főnökét.

Koszovó helyzete immár nyolcadik éve rendezetlen: a másfél milliós albán többség a háború után nem fogadta el a szerb fennhatóságot, ugyanakkor Szerbia nem mond le a tartományról.