Izrael felfrissíti fegyverarzenálját

Vágólapra másolva!
Nagyszabású haderőfejlesztési terveket ismertetett hétfőn az izraeli hadsereg. A még jóváhagyására váró fejlesztési elképzelések egyaránt érintik az izraeli légierőt, a szárazföldi alakulatokat és a haditengerészetet.
Vágólapra másolva!

Gabi Askenázi altábornagynak, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének ismertetése szerint az izraeli légierő többek között F-35-ös vadászgépeket rendelne az Egyesült Államokból, de addig is, amíg az új repülőgépek - várhatólag több év múlva - megérkeznek, korszerűsítené meglévő légi flottáját, a harci helikoptereket és pilóta nélküli repülőgépeket is beleértve.

A zsidó állam emellett kiegészítené a ballisztikus rakéták megsemmisítésére szolgáló Arrow (Nyíl) II védelmi rendszerét a rövid hatótávolságú rakéták elfogására kifejlesztett Iron Dome (Vaségbolt) rendszerrel. Az Irán támogatását élvező Hezbollah libanoni szervezet és palesztin fegyveresek rendszeresen intéznek támadásokat izraeli célpontok ellen rövid hatótávolságú rakétákkal.

A haderőfejlesztési terv elősegíti azt, hogy az izraeli védelmi erők alkalmasak legyenek azon biztonsági kockázatok kezelésre, amelyekkel Izraelnek az elkövetkező öt évben szembe kell néznie - írta közleményében Gabi Askenázi.

Izrael évente 15 milliárd dollárt költ védelmi célokra; ennek megfelelően a zsidó állam hadserege a legerősebb a Közel-Keleten. A tavaly nyári libanoni háború azonban ártott a katonaság jó hírnevének; felerősödtek a haderő felülvizsgálatát követelő hangok.