Hatvan fölött a Felix hurrikán áldozatainak a száma

Vágólapra másolva!
Legkevesebb hatvannégyre emelkedett a Közép-Amerika felett átvonuló Felix hurrikán halálos áldozatainak a száma Nicaraguában, miután a hondurasi partoknál rátaláltak 24 nicaraguai halász holttestére egy halászhajón - közölte a nicaraguai mentőszolgálat egyik magas beosztásban lévő illetékese.
Vágólapra másolva!

Hondurasi illetékesek arról számoltak be, hogy 52 embert sikerült kimenteniük a vízből. Az eddig ismert halálesetek mellett közel száz embert eltűntként tartanak nyilván Nicaraguában, ahol a legnagyobb pusztítást vitte véghez a hurrikán. A vihar mintegy kilencezer viskót rombolt le a közép-amerikai ország északi vidékén.

A Felix időközben heves esőkkel elérte Hondurast. Két folyó is kilépett a medréből, több falu víz alatt áll. Halálos áldozatokról nem érkezett jelentés. Sem a nicaraguai, sem a hondurasi kávétermesztők nem panaszkodtak arra, hogy a vihar kárt tett volna a termésben. A kávé mindkét országban a legjelentősebb kiviteli cikkek közé tartozik.

Közben a kontinens túlsó oldalán dúló Henriette trópusi ciklon helyi idő szerint szerdán este ismét lecsapott Mexikó északnyugati partvidékére.