Ahmadinezsád: Irán nem támad meg senkit

Vágólapra másolva!
Az iráni elnök kijelentette hétfőn, hogy hazája nem támadja meg sem Izraelt, sem mást, és nem hiszi, hogy az Egyesült Államok háborúra készülne Irán ellen.
Vágólapra másolva!

Mahmúd Ahmadinezsád az amerikai AP hírügynökségnek mondta ezt, mielőtt megkezdte volna előadását a New York-i Columbia Egyetemen. "Irán nem támad meg egyetlen országot sem. (...) Irán mindig védelmi politikát folytatott, nem támadót, és sohasem akarta bővíteni területét" - állította. Szavai szerint Teherán azért nem ismeri el Izrael államot, mert az "megszálláson és rasszizmuson alapul", és "újra meg újra megtámadja szomszédait".

Ahmadinezsád Megismételte felhívását, hogy George Bush amerikai elnök álljon ki vele vitára a világpolitika fontos kérdéseiről az ENSZ közgyűlésének ülésszakán.

Az iráni elnök védelmébe vette az iráni rendszer emberjogi gyakorlatát. "Az iráni emberek szabadon elmondhatnak, kifejezhetnek mindent, amit gondolnak" - mondta New Yorkból a washingtoni Nemzeti Sajtóklub által szervezett video-sajtóértekezlet részvevőinek.

Az újságírók előzőleg a politikai és jogi reformokat sürgető iráni diákok és újságírók bebörtönzéséről, illetve az iráni nők háttérbe szorítottságáról kérdezték. Az iráni elnök azt mondta, nincs tudomása reformokat sürgető iráni emberekre kirótt büntetésekről, s alaptalannak nevezte a világsajtó ilyen értelmű híreit. Az iráni nőkről kijelentette, hogy ők "a legszabadabb nők a világon (...) tevékeny szerepet játszanak a társadalmi élet minden szférájában".

Kevéssel a sajtóértekezlet előtt több száz fő tüntetett Ahmadinezsád ellen az ENSZ New York-i székháza közelében.