Szünetet tart a Mahdi Hadserege milícia Irakban

Vágólapra másolva!
Muktada asz-Szadr radikális iraki síita hitszónok szerdán bejelentette: hat hónapra felfüggeszti milíciája, a Mahdi Hadserege tevékenységét azt követően, hogy az elmúlt két nap folyamán a mozgalmához tartozó fegyveresek Kerbelában megzavartak egy síita vallási ünnepet. A milícia szüneteltetni fogja fegyveres katonai akcióit kivétel nélkül minden csoport ellen, beleértve a megszálló amerikai csapatokat is.
Vágólapra másolva!

A Mahdi Hadserege valamennyi tevékenységének szünetelése alatt a mozgalmat átszervezik "az alapításakor lefektetett alapelvek tiszteletben tartásával" - olvasható a hitszónok nedzsefi hivatala által kiadott közleményben. Mozgalmának képviselői elmondták: Szadr az átszervezéssel "rehabilitálni" kívánja a szervezetet, és meg akar szabadulni a "bomlasztó", a milícia "hírnevére szégyent hozó" elemektől.

Politikai elemzők szerint a milícia mára több frakcióra bomlott, és nem világos, hogy Muktada asz-Szadr mennyire tartja irányítása alatt a Mahdi Hadseregét. Az amerikai hadsereg szerint egyes csoportoknak Irán nyújt pénzügyi támogatást, kiképzést és fegyvereket.

Egy szadrista képviselő elmondta, hogy a befolyásos hitszónok a kerbelai fegyveres összetűzésekre tekintettel háromnapos gyászt hirdetett ki, s erre az időre elrendelte a mozgalom valamennyi hivatalának bezárását. A Bagdadtól 110 kilométerre délre fekvő Kerbelában a nagy tömegeket vonzó síita vallási ünnepet zavarták meg a rivális síita milíciák közötti összecsapások, amelyek több mint ötven halálos és kétszáznál több sebesült áldozatot követeltek az elmúlt két nap során.