Ásás helyett alkudozik a fogolyszabadító

Egy jemeni törzs kutat akart a túszért cserébe, de a magyar tárgyaló ásás helyett hónapokig alkudozott. Ő helyesen döntött, de vajon mi a jó taktika a fogolyszabadításnál? Az [origo] olyanokkal beszélt, akik már szembesültek ilyen helyzettel. Szerintük a pénz mellett a türelem lehet a megoldás, az alkudozás pedig sokszor távol zajlik a jól öltözött diplomaták kifinomult világától. Úgy is hívják: diplomácia a kettes vágányon.

Kölcsönös előnyök

A túszszedéseknél és hasonló konfliktus-helyzetekben azonban nem mindig a pénz vagy a kútásás lehet az egyetlen váltságdíj. A bolgár ápolók estében Líbia például egyre emelte a tétet és így már nem csak kártérítést követelt a bengázi kórházban HIV/AIDS-vírussal megfertőződött 426 gyerek családjának, de ezt úgy kellett megkapnia, hogy a Moammar Kadhafi líbiai vezető tekintélye ne csorbuljon, ha lehet inkább erősödjön a hazai közvélemény szemében.

"Nem volt kétséges, hogy fizetni kell, de a váltságdíjat igyekeztünk humanitárius segélyként eladni" - mondta Eörsi, aki hozzátette, két elemre épülő stratégiával igyekezett meghatározni a tárgyalás napirendjét. "Felvázoltam egy olyan végkifejletet, amelyben úgy adhatnak engedményt (az ápolók elengedése), hogy megőrizhetik a tekintélyüket, illetve valami csábítót kellett ajánlani, ez esetben ez a nyitást jelentő vörös szőnyeges, strasbourg-i fogadás lett volna, az akkor még diplomáciailag elszigetelt Líbiának" - mondta Eörsi.

A bolgár ápolók és a palesztin orvos Szófiában

Azzal, hogy menet közben Kadhafi az amerikai és az izraeli hírszerzést, a CIA-t és a Moszadot gyanúsította meg a gyerekek megfertőzésével, illetve a bíróság halálra ítélte az egészségügyi dolgozókat, a tét magasabb lett és Eörsi szerint ekkor már szó sem lehetett az egyszerű elengedésükről, mert ezzel "Kadhafi közvetve elismerte volna a líbiai állam felelősségét". Az Európa Tanács szerepét átvette az Európai Unió, sőt George Bush amerikai elnök és az ENSZ főtitkára is szót emelt a bolgárok elengedése ügyében.

"Fenyegetéssel, keménykedéssel, dupla vagy semmire játszással ilyen esetben soha semmit sem lehet elérni" - vélte Eörsi. Ezt erősítette meg az EU konfliktuskezeléssel foglalkozó, magas rangú diplomatája az [origo] kérdésére, aki elmondta: az EU stratégiája az volt, hogy a hangsúlyt igyekeztek Líbia elszigetelésének feloldására helyezni, az ápolók ügyét pedig olyan megoldásra váró akadálynak beállítani, ami az EU-Líbia együttműködési megállapodás útjában állt.

"Azt kell elérni, hogy a tárgyalófél az én céljaimat szolgálja, de ő is elégedett legyen a megállapodással" - vélte Eörsi, aki szerint a túszszedések annyiban különböznek a Líbiához hasonló konfliktuskezeléstől, hogy ott, adott esetben le lehet lőni a túszejtőt, és a másik fél méltóságának megőrzése nem annyira szempont. A július elején, 114 nap fogság után kiszabadult gázai BBC-tudósító, Alan Johnston estében azonban úgy tűnik, éppen a remélt tekintélynyereség hozta el kiszabadulását.

Alan Johnston (BBC) és Iszmáil Haníje (Hamász) - kéz a kézben

Iszmáil Haníje, a Hamász vezette volt palesztin egységkormány miniszterelnöke diadalittasan pózolt Johnstonnal, nem sokkal azt követően, hogy a Hamász fegyveresei elűzték Gázából a mérsékeltebbnek tartott Fatahot és átvették a hatalmat Gázai-övezetben. Az újságírót elrabló és állítólag a Fatahhoz köthető Iszlám Hadserege ellen a Hamász annak reményében lépett fel erélyesen, hogy ezzel elnyerheti a nemzetközi közösség legitimiációját.

Szabadság

Amikor Alan Johnston kiszabadult, azt mondta, olyan volt, mintha élve eltemették volna. "Sokszor álmodtam, hogy szabad vagyok, de mindig ugyanabban a cellában ébredtem. Most, hogy vége, nem is tudom leírni, milyen érzés" - mondta Johnston. "Az utolsó este azt mondták, hogy mehetek Nagy-Britanniába. Ezt már mondták korábban is, ezért nagyon erősen igyekeztem elnyomni magamban azt az érzést, hogy most már tényleg vége. Amikor elvittek, azt hittem, más túszszedőknek adnak át, de amikor kiszálltunk, megláttam egy BBC-s kollégámat és ez a legfantasztikusabb érzés volt" - emlékezett vissza a brit újságíró.

Kísértetiesen hasonlóan írta le szabadulását a már említett Oláh István nyolc éve egy lapinterjúban. "Mikor utolsó alkalommal bekötött szemmel bedugtak egy autóba, én csak azt figyeltem, hogy merre visznek. Keletre vagy nyugatra. Körülbelül egy óráig vittek az autóval, amikor is megálltunk és átültettek egy másik kocsiba. Miután az autó elindult, levették a szemünkről a kötést. Én azt hittem, hogy átadtak egy másik csapatnak vagy közvetítőnek. Miután az autó megtett már vagy ötszáz métert, akkor megszólalt egy úr magyarul: most már megnyugodhatnak. Egy magyar diplomata volt."