Kevés volt a szlovák rendőröknek Malina Hedvig tanúja

Vágólapra másolva!
Az ügyben felmerült újabb tanúvallomás nem indokolja, hogy újraindítsák a Malina Hedvig állítólagos megverése miatt megkezdett, tavaly lezárt nyomozást - írja a pozsonyi Új Szó a szlovák rendőrségre hivatkozva. A Nyitrán tanuló szlovákiai magyar lány állításait, - tavaly augusztusban megverték, mert magyarul beszélt - alátámasztani kívánó férfi két hete adott interjút erről egy szlovák kereskedelmi tévének, majd a rendőrségen is vállalta a tanúskodást. A szlovák rendőrök szerint azonban nem mondott semmi olyat, ami indokolná az eljárás újraindítását.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség szerint a Malina Hedvig mellett tanúként jelentkező férfi által elmondottak nem indokolják a lezárt nyomozás újraindítását - írta szerdán a pozsonyi Új Szó. "Semmi olyasmit nem tudtunk meg tőle, amiért újra kellene indítani a lezárt nyomozást, befejezett ügyben pedig senkit sem lehet tanúként meghallgatni" - idézte a lap Martin Korcht, Szlovákia országos rendőr-főkapitányságának szóvivőjét. A férfi először egy szlovák televíziónak nyilatkozott arról, hogy ismeri a lány egyik támadóját, majd vállalta, hogy a rendőrségen is tanúskodik.

Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló, magyar nemzetiségű csallóközi diáklányt - feljelentése szerint - tavaly augusztusban két ismeretlen bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség két héttel az inzultus után azzal zárta le a nyomozást, hogy az eset nem történt meg: a lány csak színlelt. Két magánszemély - az egyikük időközben öngyilkos lett - hamis tanúzás és a vallomást hitelesítő esküvel kapcsolatosan felmerült kételyei miatt feljelentést tett a lány ellen, és az ügyben vádindítvány született, amelynek alapján akár öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik a lányt.

Az ügyet a június 18-án Pozsonyban tárgyaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felvetette szlovák kollégája, Robert Fico előtt. A találkozóról szóló beszámolót szerdán hallgatja meg a szlovák kormány. Az Új Szó szerint a szlovák miniszterelnök azt mondta magyar kollégájának, hogy Malina Hedvig esetén kívül nem jegyeztek fel hasonló, a nemzetiségek együttélését érintő panaszt.

A lány mellett tanúskodó Zdeno K. nevű nyitrai férfi ellen ugyanakkor az Új Szó szerint az általa tettesként megnevezett 22 éves bőrfejű, Robert B. családja becsületsértés miatti feljelentést fontolgat.

A lány ügyvédje, Roman Kvasnica májusban a nyitrai kerületi és járási ügyészek elfogultságának gyanúja okán panaszt emelt, de Dobroslav Trnka legfőbb ügyész a panaszt alaptalannak találta és elvetette, ezért Malina Hedvig ügyében a jövőben ismét a nyitrai ügyészek illetékesek eljárni.