Öt ENSZ békefenntartót ölt a robbantás Libanonban

Vágólapra másolva!
Járőrözés közben távirányítású pokolgéppel felrobbantották Dél-Libanonban a spanyol békefenntartók egyik páncélozott szállító harcjárművét. Három kolumbiai és két spanyol ENSZ-katona életét vesztette, három békefenntartó pedig megsebesült
Vágólapra másolva!

Három kolumbiai és két spanyol ENSZ-katona életét vesztette, három békefenntartó pedig megsebesült, amikor járőrözés közben felrobbantották a spanyol békefenntartók egyik páncélozott szállító harcjárművét Libanonban.

Egy harcjármű teljesen kiégett, egy másik pedig megrongálódott a robbanásban. A történtekről a közeli Kijam falu lakosai számoltak be. Libanoni biztonsági források közölték, hogy a robbantást távirányítással követték el - először az volt a feltételezés, hogy a harcjármű aknára futott.

A robbantást eddig senki sem vállalta magára. A Hezbollah nevű libanoni síita szerezet elítélte a robbantást, amelyet nyilatkozatában agressziónak, illetve gyanús cselekménynek nevezett. Előzőleg voltak olyan figyelmeztető jelek, hogy terrortámadás célpontjává válhatnak a kéksisakosok, főként az al-Kaida hálózat, illetve annak szimpatizánsai részéről.

Ezek a figyelmeztető jelek megszaporodtak, miután a Fatah al-Iszlám nevű szélsőséges szervezet öt héttel ezelőtt harcokba bonyolódott a libanoni hadsereggel egy észak-libanoni menekülttáborban.

Az UNIFIL békefenntartó erő 1978 óta állomásozik Libanonban és tavaly nyáron erősítették meg a Hezbollah és Izrael összecsapása után. Jelenleg közel 13 ezer békefenntartó van a térségben, köztük franciák, spanyolok (1100 fő) és indiaiak is.