Barátkozik a napenergiával a pápa

Vágólapra másolva!
A legtöbb világi államot lepipálva jelentős mennyiségű zöldenergia felhasználásáról döntött a Vatikán. Napkollektort szerelnek a pápai állam kevés modern épületének egyikére, a VI. Pál csarnokra, kicserélik a hatalmas épület mind a 4800 betoncserepét.
Vágólapra másolva!

A Vatikán napkollektort szereltet fel az 1971-ben megnyitott, Pier Luigi Nervi olasz építész tervezte VI. Pál csarnok tetejére. A hatalmas, 10 ezer főt befogadni képes épületben pontifikálja a pápa a vasárnapi miséket télen, vagy amikor a rossz idő miatt a Szent Péter téren ez nem lehetséges.

Nervi betonboltíves épület ugyan még mindig modernnek néz ki, de a betoncserepek állítólag kevésbé álltak ellen az évek múlásának, ezért Livio De Santoli, a római La Sapienza Egyetem professzora azt javasolta, hogy napkollektor panelekkel cseréljék le a cserepeket.

A La Repubblica szerint a pápa jóváhagyta a 2,5 millió eurós (625 millió forint) projektet, amely a Pier Carlo Cuscianna, a Vatikán főmérnöke szerint a napenergia technológia élbolyába helyezi majd a Szentszéket.

De Santoli elmondta, az épület nem változik; a 4800 cserép minden egyes darabját azonos méretű, színű és formájú napkollektorral váltják fel - írta a Guardian. A becslések szerint a jövő év első felében elkészülő átépítés nyomán az épület energia-ellátása mellett, még energia-felesleg is képződik majd.

Forrás: EPA
A VI. Pál csarnok napkollektor tetőt kap

A pápa zöld elkötelezettségének többször is hangot adott az elmúlt hónapokban: áprilisi beszédében arra sürgette a politikusokat, hogy tiszteljék a teremtést, és a fenntartható fejlődés megteremtésére összpontosítsanak.