Előre ünnepelték a szírek elnökük győzelmét

Vágólapra másolva!
Szinte minden szíriai választó megszavazta a hétvégén, hogy újabb hét évig Bassár al-Aszad vezesse az országot. Az emberek azonban már a szavazást megelőző napokon örömünnepet ültek. Nem véletlenül, Aszad volt az egyetlen jelölt.
Vágólapra másolva!

A hét végi népszavazáson a szíriai szavazók 97,62 százaléka megerősítette posztján Bassár el-Aszad államfőt. A szír elnök ezzel újabb hét évre kapott megbízást a közel-keleti ország vezetésére. Bászam Abdul-Mádzsid belügyminiszter szerint a részvételi arány 95,86 százalékos volt, vagyis közel 11,19 millió szavazó járult az urnákhoz. Aszad az előző, őt először az elnöki székbe juttató, 2000 júliusában tartott referendumon a szavazatok 97,29 százalékát kapta meg.

A népszavazáson ugyanakkor maga az elnök volt az egyetlen jelölt, aki hét éve viszi elhunyt apja, Hafez al-Aszad örökségét. Bassár a szíriai Baath Párt elnöke is egyben, amely 1963-as puccsa óta vezeti az országot - egyetlen pártként. Az ellenzéki csoportosulások tiltottak, hacsak nem a Baathhoz tartoznak; aki mégis kritizál, börtönbe kerül, mint például az ellenzéki Kamal Labuani, aki amerikai tisztviselőkkel merészelt találkozni. A múlt hónapban ezért 12 évet kapott - írja a Guardian.

Magát a szavazást és az azt megelőző napokat népünnepélyként jellemzi a brit lap beszámolója. Esténként utcai koncertek, táncelőadások, választási menetek verték fel a damaszkuszi utcákat. Az eseményt arabul nemes egyszerűséggel csak a "hűségfogadalom megújításának" nevezik.

Az elnök roppant népszerűnek tűnik, de jól jellemzi a helyzetet az a helyi vicc, amelyet a Guardian idéz. E szerint egy alkalommal egy férfi nemet ikszelt be a szavazáson, mire rettegő anyja úgy rángatta vissza és kezdett el könyörögni a szavazóbizottságnak, hogy fia újra voksolhasson. "Ne aggódjon - szólt a tisztviselők válasza -, már kijavítottuk neki. De csak most az egyszer."

[origo]/MTI