Abbász hamarosan találkozik Olmerttel

Vágólapra másolva!
Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden bejelentette, hogy június 7-én találkozik Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel. Olmert hivatala annyit erősített meg a tervezett találkozóval kapcsolatban, hogy arra a jövő héten kerítenek sort, és azon biztonsági kérdéseket vitatnak meg.
Vágólapra másolva!

"Továbbra is szükséges találkozókat tartanunk az izraeliekkel, éppen ezért június 7-én ismét találkozom Olmert kormányfővel" - mondta Abbász azután, hogy Gázában tárgyalt Hans-Gert Pöttering európai parlamenti elnökkel. Abbász újfent javasolta, hogy a palesztin szélsőségesek és Izrael kössön tűzszünetet egymással.

Olmert hivatala annyit erősített meg a tervezett találkozóval kapcsolatban, hogy arra a jövő héten kerítenek sort, és azon biztonsági kérdéseket vitatnak meg. Azonban a találkozónak sem a napját, sem a helyét nem jelölték meg. A két politikus legutóbb április 15-én találkozott egymással.

A zsidó állam és a palesztinok egyaránt megsértették a nemzetközi jogot az elmúlt napokban, palesztin oldalról "Szderót (izraeli település) megkülönböztetés nélküli lövésével", izraeli oldalról a katonai válasszal - jelentette ki kedden a konfliktusról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa megbízásából jelentést készítő független jogász, John Dugard. Egyúttal úgy foglalt állást: a közel-keleti kvartettnek - az ENSZ-nek, az Európai Uniónak, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak - teljes elismerésben kell részesítenie a palesztin kormányt, beleértve annak a Hamászhoz tartozó tagjait is. A kvartett ahhoz a feltételhez köti ezt, hogy a Hamász ismerje el Izrael jogát a létezéshez valamint a korábbi izraeli-palesztin megállapodásokat és hogy mondjon le az erőszakról.

A dél-afrikai jogtudós szerint Izrael vét a nemzetközi humanitárius jog ellen, amikor "aránytalan erőt" alkalmaz a palesztin szélsőségesekkel szemben a Gázai övezetben, és polgári személyek halálát is okozza. A nemzetközi humanitárius joggal ellentétesnek nevezte azt is, hogy Izrael jogi felhatalmazás nélkül öl meg palesztin szélsőségeseket.

Izrael részrehajlónak minősítette és visszautasította a jogász kijelentéseit. Márciusban heves ellenkezést váltottak ki izraeli illetékesek között Dugard olyan kijelentései, amelyekben fajüldöző rendszerhez hasonlította a palesztinokkal szembeni izraeli bánásmódot.