Kevés pénzből is megállítható a klímaváltozás

Vágólapra másolva!
A világgazdaság bruttó termelésének 3 százalékát kell a klímaváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentésére fordítani 2030-ra, és akkor elkerülhetők a felmelegedés legfőbb hatásai - állítják kutatók. A klímaváltozás problémájával foglalkozó kormányközi szervezet, az IPCC idei harmadik jelentésében a káros gázkibocsátás csökkentésének várható gazdasági terheit igyekezett felmérni. Megállapították, hogy a kormányok nem magyarázhatják gazdasági okokkal azt, ha nem tesznek semmit az ügyben.
Vágólapra másolva!

Elfogadható mértékű anyagi ráfordítással el lehet érni az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátásának csökkentését - állítják klímakutatók, akik Bangkokban tanácskoztak a klímaváltozásról az ENSZ égisze alatt. A szakemberek jelentése szerint a megújuló energia nagyobb arányú hasznosítása, az erdőirtás visszafogása és az energia hatékonyabb felhasználása mind segíthet.

Idén ez már a harmadik jelentés a klímaváltozásról, amit az IPCC - a jelenség kezelésére létrehozott kormányközi tanács - adott ki, a téma ezúttal a gázkibocsátás visszafogásának várható gazdasági terhe. A korábbi jelentések a felmelegedés tudományos hátterét, illetve lehetséges hatásait vizsgálták.

A globális felmelegedésért felelős gázok kibocsátásának mértéke 1970-től máig 70 százalékkal emelkedett, a következő 25 évben ez 25 és 90 százalék közötti mértékben folytatódhat, ha minden úgy megy, ahogy eddig - például továbbra is fennmarad a fosszilis energiahordozók használatának túlsúlya - áll a jelentésben. Az IPCC szerint ugyanakkor elfogadható költségek mellett meg lehet akadályozni a gázkibocsátás további emelkedését, sőt akár a jelenlegi szint alá is lehet csökkenteni azt az elkövetkező évtizedekben.

A becslések szerint, ha a felmelegedésért leginkább felelősnek tartott szén-dioxid gáz részecskéinek számát 445 és 535 részecske per milliós (ppm - egymillió levegőben található részecske között mennyi szén-dioxid-molekula található) értékek között próbálják tartani, az a világgazdaság GDP-jének 3 százalékába fog kerülni 2030-ra. Ez a legszigorúbb feltevés. A szén-dioxid-koncentráció jelenleg 425 részecske per millió. Sok kutató szerint a 450 ppm-es érték szinten tartása kell ahhoz, hogy 2 Celsius-fok alatt lehessen tartani a felmelegedést, amivel el lehetne kerülni annak legtragikusabb hatásait.

A jelentés szerint számos technikai vívmányt be lehet vetni a károsanyag-kibocsátás visszaszorítása érdekében. Elsőként említik az építőipart és az energia hatékony felhasználását. A kutatók szerint gazdasági ösztönzőkkel kell segíteni a környezetbarátabb technológiákra történő váltást. Ezeket az ösztönzőket a szén-dioxid-kibocsátársa kivetett adókban látják az IPCC szakemberei.

A brit Föld Barátai nevű zöldszervezet egyik aktivistája szerint a jelentésből kitűnik, hogy nem lehet gazdasági okokkal magyarázni azt, ha a kormányok nem tesznek semmit a kibocsátás visszaszorítása érdekében. Olyan kezdeményezésekkel és befektetésekkel, amelyek serkentik a fenntartható, megújuló energiaforrások felhasználását, a kormányok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy 2050-re 50 százalékkal visszaessen a globális károsanyag-kibocsátás - idézi Catherine Pearce-t a BBC.