Huszonkilenc halott bagdadi robbantásokban

Vágólapra másolva!
Legalább huszonkilenc ember vesztette életét vasárnap Bagdadban két merényletben. Az egyiknek síita zarándokok voltak a célpontjai - közölték iraki biztonsági szolgálatok.
Vágólapra másolva!

Tizenkilencen meghaltak, húszan megsebesültek, amikor felrobbant egy autóban elrejtett pokolgép Bagdad egyik központi negyedében, egy ellenőrző pontnál, a Kerbela szent városból visszatérő síita zarándokokat szállító teherautók elhaladásakor. Helyi hatóságok szerint több millió zarándok indult hazafelé Kerbelából, a Huszein imám halálának évfordulóját követő 40 napos gyász végét jelző szombati ünnep után. Már az oda igyekvők közül is több száz embert öltek meg fegyveresek illetve merénylők.

A zarándokok elleni támadás után nem sokkal tíz civil életét oltotta ki egy öngyilkos merénylő a főváros egyik keleti negyedében, Mosztanszriríjában. A támadó egy kisbusz belsejében hozta működésbe a derekára erősített robbanószerkezetet.

További tizenöt halálos áldozatot szedtek vasárnap már iraki merényletek. Négyen a legnagyobb szunnita párt irodájánál elkövetett robbantásban vesztették életüket. Az Iraki Iszlám Párt moszuli központjánál éjfél után robbant pokolgép, a feltételezések szerint egy öngyilkos merénylő hozta működésbe.

A Bagdadtól száz kilométerre északkeletre fekvő Baladrúz közelében egy kisbuszban utazó öt munkást ölt meg az út szélén elhelyezett pokolgép, míg Bagdadtól harminc kilométerre délre, Mahmudíjában két nő vesztette életét hasonló körülmények között.

A Bagdadtól délre vezető út mentén két rendőr halt meg vasárnapra virradóra, miközben egy bombát próbáltak hatástalanítani. Hilla mellett, a fővárostól mintegy 65 kilométerre délre szintén pokolgép oltotta ki két civil életét.