Volt luxuslakása miatt magyarázkodik Sarkozy

Vágólapra másolva!
Legalább 300 ezer eurót (76 millió forintot) takarított meg Nicolas Sarkozy francia elnökjelölt belügyminiszter és felesége, amikor 1997-ben Párizs egyik legelegánsabb külvárosának polgármestereként, áron alul vásároltak meg egy luxusingatlant.
Vágólapra másolva!

A a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap értesülése már megjelenése előtt nagy visszhangot váltott ki, és beárnyékolta Sarkozy keddi madridi látogatását, melynek során az elnökjelölt sértőnek és rágalmazónak minősítette a cikket. A francia kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje ugyanakkor kijelentette: nem szándékozik a lap ellen pert indítani.

Az újság szerint Neuilly-sur-Seine polgármestereként 1997-ben 233 négyzetméteres luxuslakásának megvásárlásakor a környék átlagáraihoz képest 12-35 százalékos engedményt kapott Sarkozy a közvetítőtől. A lakáshoz nemcsak baráti áron 5 747 670 francia frankért (876 ezer euróért) jutott hozzá a jobboldali politikus, hanem igényei alapján, a közvetítő Lassare cég költségére alakították át az ingatlant.

Az eredetileg két lakásból álló, kétszintes, hétszobás luxusingatlan kialakítására és megvételére kapott árengedmény elérte a 300 ezer eurót (76 millió forintot). A cég rövidesen annak a polgármesteri hivatalnak lett kedvenc ingatlanközvetítője, ahol Sarkozy 1983 és 2002 között volt polgármester - állítja a lap.

A Sarkozy házaspár 2006. november 6-án 1 millió 942 ezer euróért, 122 százalékos áron adta tovább lakását.

A jobboldali elnökjelölt először "határozottan és a legnagyobb nyugalommal" cáfolta az értesülést, majd dokumentumokkal igazolta, hogy ugyanabban az épületben ketten is vásároltak nála olcsóbban ingatlant.