Állásért raboltak el amerikaiakat Ciszjordániában

Vágólapra másolva!
Egy palesztin férfi rövid időre elrabolt három amerikai nőt a ciszjordániai Náblusz közelében, kedden - jelentették be palesztin biztonsági források. A 26 éves emberrabló állást akart a palesztin hatóságtól a túszokért cserébe.
Vágólapra másolva!

A lányok nálunk vannak - jelentette be valamivel később Náblusz polgármestere, aki azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytattak az emberrablóval.

A kevesebb mint egy óráig fogságban tartott amerikaiak szabadságáért cserébe állást akart kicsikarni a palesztin hatóságtól a 26 éves, semmiféle fegyveres csoporthoz nem tartozó palesztin férfi - közölték a biztonsági források.

A korábbi jelentések szerint a három nő fényképeket készített egy palesztin menekülttábornál, amikor nyomuk veszett. A megszállt területeken utoljára január végén raboltak el egy francia diplomatát és kíséretét, de pár órán belül mindannyian sértetlenül kiszabadultak.