Tovább háborúzik a Hamász és a Fatah

Vágólapra másolva!
Öt újabb halálos áldozatot követeltek hétfőn a Gázai övezetben a két rivális palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah fegyveresei közötti összecsapások, amivel 33-ra nőtt a halálos áldozatok száma az utóbbi négy nap harcaiban - közölték palesztin egészségügyi források és szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A kormányzó Hamász radikális szervezet egyik aktivistája halt meg újabban Gáza városában, valamint az övezet déli részén található Hán-Júniszban egy olyan palesztin, akinek a kilétét egyelőre nem ismerik. A biztonsági szolgálat egyik sebesült tagja belehalt sebeibe.

A Fatahhoz hű biztonsági szolgálat egyik tisztjét megölték a Hamász fegyveresei Gáza központjában. Gáza egyik déli negyedében a Fatah megelőző biztonsági szolgálatának főhadiszállása közelében dúló harcokban egy polgári személy halt meg.

Az ellenségeskedő fegyveresek újabb helyi parancsnokokat raboltak el egymástól. A két rivális szervezet között csütörtök este óta tartó újabb összecsapáshullámnak összesen mintegy száz sebesült áldozata is van. A Gázai övezetben folyó mostani harcok a legsúlyosabbak azóta, hogy a Hamász megnyerte a tavaly januári törvényhozási választásokat.

Szaúd-Arábia uralkodója vasárnap javasolta, hogy az arab királyságban, Mekkában tartsanak tárgyalásokat egymással a különböző palesztin csoportok ellentéteik elsimítása végett. A Hamász szinte azonnal elfogadta a meghívást. "Üdvözöljük Őfelsége Abdallah király meghívását, a kormány nagyra becsüli ezt a nagylelkű magatartást, ami a palesztin belső ellentétek feloldását célozza" - fogalmazott a palesztin külügyminisztérium szóvivője.

Egyiptom szinten felajánlotta, hogy közvetít a vérontás befejezése érdekében. Omar Szulejman, az egyiptomi hírszerzés főnöke Iszmaíl Haníje palesztin kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében biztosított arról, hogy kormánya minden tőle telhetőt megtesz a robbanásveszélyes helyzet megoldása érdekében.