Nem lőnek többé brit rendőrre az északírek

Vágólapra másolva!
Évtizedes harc és ellenállás után mérföldkőhöz érkezett az északír békefolyamat: az északír republikánus Sinn Féin ezentúl támogatja a brit tartomány rendőrségét. Ez a politikai öröksége miatt aggódó Tony Blair számára a békefolyamat helyreállításával kecsegtet.
Vágólapra másolva!

Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök is üdvözölte a Sinn Féin ír republikánus párt döntését az északír rendőrség támogatásáról. Észak-írországi tudósítók szerint ez újabb fontos jele annak, hogy a republikánusok hátat fordítottak az erőszaknak.

A Sinn Féin erről vasárnapi, dublini kongresszusán döntött, a várakozásokat felülmúló 90 százalék igen szavazattal. Ez azért jelentős fejlemény, mert a Sinn Féin, amelyet korábban az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA politikai szárnyának tartottak, nyíltan ellenezte a brit állam elnyomó szervének tartott északír rendőrséget.

A függetlenségért harcoló északír szélsőségesek számára "legitim célpont" volt a régi északír rendőrség, amelynek támadásával akarták "kiszorítani a briteket Írországból". Az IRA kampányának 190 rendőr esett áldozatául.

Bertie Ahern "határkőnek", Tony Blair "történelmi döntésnek", míg Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke "valóban történelmi" döntésnek nevezte a tegnapi szavazást.

Helyreállhat az északír kormányzat?

A Sinn Féin döntése várhatóan nyomás alá helyezi az Ian Paisley tiszteletes vezette Demokrata Unionista Pártot, a DUP-t, amelynek legfontosabb törekvése, hogy Észak-Írország továbbra is Nagy-Britannia része maradjon.

Ahhoz, hogy részt vegyenek az északír kormányban, a DUP korábban feltételül szabta, hogy a Sinn Féin biztosítsa támogatásáról az átalakított északír rendőrséget, ezzel is bizonyítva, hogy a republikánusok valóban elkötelezettek a békefolyamat mellett.

A DUP várhatóan ma reagál a Sinn Féin döntésére. A BBC szerint a republikánusok döntését sokan gyanakvással fogadják az unió-pártiak körében, bár Paisley álláspontja sokat enyhült korábbi hírhedten elutasító, "no, no, no" nyilatkozataihoz képest.

A republikánusok és az unionisták hatalommegosztásán alapuló északír kormányzatot 2002 októberében függesztette fel John Reid, az északír ügyek akkori minisztere (jelenleg brit belügyminiszter), miután a rendőrség egy állítólagos republikánus kémhálózat ügyében kezdett nyomozást az északír parlamentben, a Stormontban.

Az északír kormányzat helyreállításához a tervek szerint március 7-én választásokat tartanak. Ehhez január 30-án feloszlik a tavaly novemberben beiktatott ideiglenes északír gyűlés, amely ma tartja utolsó ülését. Március 26-án megalakulhat az új északír kormányzat, amelyet a kompromisszum szerint az unió-párti Ian Paisley vezetne, míg helyettese az IRA volt magas rangú vezetője, Martin McGuinness lenne.

Blair politikai öröksége

A bonyolult és gyakran akadozó északír békefolyamat sínre tételét és a kormányzat helyreállítására tett erőfeszítéseket egyvalaki biztosan lélegzet-visszafojtva figyeli Londonban: Tony Blair.

Az északír békefolyamat és az 1998-as nagypénteki megállapodás, a hivatalából várhatóan idén távozó brit kormányfő egyik első nagy fegyverténye volt. A politikai örökségéért aggódó Blair a BBC-nek tegnap adott interjújában talán ezért is fogalmazott úgy, hogy "a következő hetek olyan fontosak lesznek, mint az eredeti megállapodás tárgyalási időszaka".