Megfulladt magyarokat találtak Firenze mellett

Vágólapra másolva!
Feltehetően szénmonoxid-mérgezést kapott az a két magyar férfi, akiket szerdán találtak meg Firenzétől nem messze egy furgonban. A furgon öt napja állt egy parkolóban.
Vágólapra másolva!

Holtan találtak két magyar állampolgárt egy furgonban szerdán, az olaszországi Firenze közelében, egy autópálya-pihenőhelyen. A két férfi holttestét szerda késő délelőtt fedezték fel. Az olasz hatóságok szerint a kocsiban talált kisebb gáztüzelésű kályha okozta szénmonoxid-mérgezésbe halhattak bele, és legalább öt nappal ezelőtt.

A tragédia Calenzano település közelében történt az észak-déli A1-es autópálya mentén. A napok óta a benzinkút parkolójában álló furgonra a töltőállomás üzemeltetője lett figyelmes, ő hívta ki az autópálya-rendőrség járőrét. A furgon úgy volt kialakítva, hogy abban aludni is lehessen.

Török Tamás római magyar konzul szerda este elmondta, hogy az olasz rendőrség a halálesetekről értesítette a magyar hatóságokat, s folyamatban van az áldozatok hozzátartozóinak felkutatása.