Elhagyott fúrótornyon találtak indonéz túlélőket

Vágólapra másolva!
Egy elhagyott olajfúrótornyon találták meg a múlt hétvégi indonéziai kompkatasztrófa tucatnyi túlélőjét. A több mint hatszáz fővel a fedélzetén elsüllyedt komphajó utasai közül eddig összesen körülbelül 210 embert mentettek ki. A hatóságok még több mint háromszáz eltűntet keresnek.
Vágólapra másolva!

A négy nappal ezelőtti indonéziai kompszerencsétlenség tizenkét túlélőjét találták meg szerdán a mentőalakulatok egy elhagyott tengeri olajfúrótornyon. A túlélők legyengültek, de alapjában jól vannak - közölte a mentési munkálatokat végző indonéz haditengerészet szóvivője. A hatóságok már-már feladtak minden reményt, hogy újabb túlélőket találhatnak, amikor rábukkantak a 12 férfira, akiknek sikerült felkapaszkodniuk az elhagyott fúrótoronyra, miután a múlt hét végén elsüllyedt az őket szállító komp.

A szóban forgó komphajó Jáva partjai közelében járt szerencsétlenül, fedélzetén több mint 600 emberrel. Az újabb túlélőkkel együtt több mint 210 személyt sikerült kimenteni, és eddig hatvan holttestet találtak. A többieket eltűntként tartják nyilván. A haditengerészet jelezte, hogy folytatja a keresést, hátha talál újabb túlélőket hányódó mentőcsónakokban a még mindig háborgó tengeren.