Magyar áldozat egy ausztriai balesetben

Vágólapra másolva!
Balesetet szenvedett hajnalban két fiatal magyar nő az osztrák A1-es autópályán. Egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe, a másik nőt is életveszélyes sérüléssel kezelik.
Vágólapra másolva!

Közlekedési szerencsétlenségben életét vesztette kedden hajnalban egy fiatal magyar nő az osztrák A1-es autópályán. A Bécs-Sankt Pölten-Linz útvonalon Salzburg, illetve Németország felé vezető sztrádán kora hajnali időpontban - eddig ismeretlen okból - lerohant az úttestről egy Linz irányába haladó gépjármű, amelyben egy huszonöt és egy huszonhét éves magyar nő utazott. Az autó áttörte a védőkorlátot, és az autópályát szegélyező rézsűn állt meg. A két magyar nőt életveszélyes sérülésekkel szállították be az amstetteni, illetve a Sankt Pölten-i kórházba. Egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe.