Meghalhatott az eutanáziáért küzdő olasz

Vágólapra másolva!
Egy olasz orvos segítette a halálba a lélegeztetőkészülék lekapcsolásával azt az izomsorvadásban szenvedő olasz férfit, aki betegsége végső stádiumának megkönnyítése érdekében a kegyes halálhoz való jogát követelte - jelentette csütörtökön az olasz média.
Vágólapra másolva!

Mario Riccio, az észak-olaszországi Cremona kórházának altatóorvosa egy római sajtótájékoztatón jelentette be, hogy teljesítette Piergiorgio Welby kérését: lekapcsolta a beteget életben tartó lélegeztetőkészüléket, és gyógyszerekkel enyhítette a haldokló szenvedését. Riccio közlése szerint a férfi szerda késő este, éjfél előtt fél órával halt meg. Welby halálhírét az olaszországi Radikális Párt vezetője, Marco Panella jelentette be, aki támogatta a római katolikus országban nagy vihart kavart kérelmet.

Egy római bíró szombaton azzal utasította el a lélegeztetőkészülék lekapcsolására vonatkozó kérelmet, hogy bár Welbynek alkotmányos joga a kezelés elutasítása, az olasz jogszabályok nem engedik az életmentő beavatkozások megtagadását.

A 60 éves Welby izomsorvadását tizenéves korában diagnosztizálták, 1997 óta szondával táplálták, és lélegeztetőkészülékkel mesterségesen tartották életben. Állapota akkor rosszabbodott hirtelen, amikor tavaly nyáron elutasította a szondán keresztül történő táplálást. Az utóbbi hónapokban azzal vált ismertté a katolikus országban, ahol a Vatikán tiltja az eutanázia alkalmazását, hogy a kegyes halálhoz való jogáért folytatott küzdelme során az olasz bíróságoktól és a köztársasági elnöktől kérelmezte lélegeztetőkészülékének lekapcsolását. Welby holttestét csütörtökön a római törvényszéki orvosi intézetbe szállították a boncolás elvégzésére.

A rendőrség kihallgatta az eutanáziában segédkező orvost és a radikális párt képviselőjét is.