Kormány nélkül készülnek az új évre a csehek

Vágólapra másolva!
Várhatóan idén már nem oldódik meg a fél éve húzódó cseh kormányválság. A jobbközép pártok legújabb szervezkedése sem elég a többség megszerzéséhez.
Vágólapra másolva!

Václav Klaus cseh államfő csütörtökön elutasította Marek Topolánek új kormányát arra hivatkozva, hogy a jelenleginél szélesebb parlamenti támogatottságra van szüksége a megbízott miniszterelnök hárompárti koalíciójának.

Topolánek Polgári Demokratikus Pártja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt és a Zöldek Pártja a nap folyamán megállapodásra jutott a kormányalakítás ügyében, hogy véget vessenek a júniusi választások óta fennálló politikai patthelyzetnek. De a három pártnak mindössze 100 mandátuma van a 200 fős cseh alsóházban, és a kabinetnek szüksége lenne a Cseh Szociáldemokrata Párt "lázadóinak" szavazatára, hogy túlélje a bizalmi szavazást.

Klaus elnök már korábban is ellenezte az ilyen kormányalakítási módszert.