Clevelandben műtötték meg Silvio Berlusconit

Vágólapra másolva!
Sikeres műtétet hajtottak végre hétfőn egy clevelandi klinikán Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőn - erősítette meg pártja, a Forza Itala. A politikus nemrég beszéd közben esett össze. Nem megerősített hírek szerint a Berlusconinak Clevelandben szívritmusszabályzót ültettek be.
Vágólapra másolva!

Az első hírt az orvosi beavatkozásról maga a kórház közölte. Névtelenséget kérő illetékesei szerint, akikre az olasz hírügynökség hivatkozott, az operáció egyszerű, komplikációmentes, szinte "rutinszerű" volt. Részleteket azonban nem hoztak nyilvánosságra.

A párt közleményéből azonban kiderült, hogy a politikus-üzletemberen olyan szívműtétet hajtottak végre, amelynek célja szívritmuszavarainak korrigálása volt. Az operációt végző orvos-csapatot Andrea Natale olasz sebészprofesszor vezette, akit 2004-ben az Egyesült Államokban dolgozó legjobb orvosok közé választottak.

Berlusconi sajtóirodája vasárnap erősítette meg, hogy a volt miniszterelnök orvosi ellenőrzésre az Egyesült Államokba utazott. Olaszországban Francesco Cossiga szenátor, volt olasz államfő reagált elsőként: a La Repubblica című lap internetes kiadásában örömének adott hangot a sikeres műtét hallatán. Később Romano Prodi miniszterelnök is üdvözölte Berlusconit, mielőbbi jobbulást és Olaszországba való hazatérést kívánva neki.

Az olasz média az elmúlt napokban arról írt, hogy a jobboldal vezérének mellkasába szívritmus-szabályozót építenek be, ezt azonban a Forza Italia közleménye nem erősítette meg.