Előrehozott választás lehet a palesztinoknál

Vágólapra másolva!
Előrehozott választásokat írna ki Mahmúd Abbász palesztin elnök. Abbász szakértői kormányt állítana fel a szavazásig tartó időszakra. A Hamász elutasította az elnök felvetését.
Vágólapra másolva!

Előre hozott elnök- és parlamenti választások kiírásáról döntött Mahmúd Abbász. A palesztin elnök a palesztin televízióban szombaton élőben közvetített beszédében azt is jelezte, hogy a Fatah mozgalom nem csatlakozik a Hamász vezetésű kormányhoz.

Abbász azt akarja, hogy a választásokat a lehető legrövidebb időn belül tartsák meg, és ezért megkezdi az egyeztetéseket a központi választási bizottsággal. Az elnök, elvetve a nemzeti egységkormány gondolatát, már szakértői kormány felállítását javasolta a választásokig tartó átmeneti időszakra.

A palesztin területeken kormányzó Hamász mozgalom azonnal elutasította az előre hozott választások kiírását. Vaszfi Kabaha, a foglyok ügyében illetékes miniszter közölte, hogy a nemzeti egységkormány megalakítását tartják az egyetlen megoldásnak és a legfontosabb feladatnak.