Nyüzsögnek az exkémek a putyini vezetésben

Vágólapra másolva!
Csak úgy nyüzsögnek a kémek és exkémek minden magas szintű orosz állami hivatalban és a nagy állami cégek vezetésében - erősítette meg a régóta fennálló sejtést egy orosz tanulmány. A kutatók szerint a titkosszolgálat befolyása Vlagyimir Putyin elnökké választása óta szinte ellenőrizhetelenül növekszik az orosz hatalmi és üzleti elitben.
Vágólapra másolva!

Ötből négy politikai vezető vagy magas rangú állami tisztségviselő még most is tagja vagy legalábbis valamikor tagja volt az orosz titkosszolgálatnak - a KGB-nek, majd az FSZB-nek -, állítja egy tanulmány, melyet a BBC idéz. Az eddig példa nélkül álló kutatás szerint a titkosszolgálat politikai és üzleti befolyása az utóbbi években nőtt meg jelentősen. Az érintett tisztviselők többségét Vlagyimir Putyin - aki egykor maga is KGB-ügynök, majd az FSZB vezetője volt - elnöksége alatt nevezték ki jelenlegi posztjára. Sok liberális megfigyelő szerint az exkémek befolyása ellenőrizhetetlenül nő, és már a demokráciát fenyegeti.

A tanulmány készítője, az orosz Tudományos Akadémia Elitkutató Központjának munkatársa, Olga Kristanovszkaja megállapításai szerint a szilovikeknek - a KGB vagy utódszervezete, az FSZB egykori ügynökeinek, munkatársainak - jól megy Putyin Oroszországában. Ez a tanulmány az első, amely megerősíti azokat a sejtéseket, hogy egyre nagyobb mértékű a titkosszolgák befolyása az orosz vezetésben, de meglepő eredményekkel is szolgál.

A legfelsőbb vezetésben például - így az elnöki hivatal dolgozói körében, a kormány, illetve a parlament két házának, valamint a két leghatalmasabb orosz állami cég vezetésnek a tagjai között - ötből négy ember valaha a KGB-nek dolgozott, vagy még mindig dolgozik valamelyik utódszervezetének. A kutatás szerint ugyanakkor egyre inkább jellemző a politikai és üzleti elit összeolvadása, ráadásul utóbbiak körében ugyancsak jelen vannak titkosszolgálati múlttal rendelkező személyek - például az orosz fegyverexportot koordináló állami ügynökség feje.

Az orosz jelenség éles kontrasztban áll az egykori kommunista blokk országaira jellemző igyekezettel, hogy felderítsék, és ha lehet, felelősségre vonják az egykori elnyomó hatalom biztonsági szerveinek dolgozókat. Volt, akit perbe is fogtak emiatt, ám mindenképpen igyekeztek kizárni őket a politikából és az üzleti életből. Hiába azonban a tanulmány meglepő eredményei, az új orosz uralkodó elittel kapcsolatos aggodalmaikat eddig csak a kisebbségben lévő orosz liberálisok hangoztatták - írja a BBC.