Meghalt a "tamil tigrisek" főideológusa

Vágólapra másolva!
Meghalt csütörtökön a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű Srí Lanka-i lázadó szervezet főtárgyalója és főideológusa, Anton Balasingham. Egy londoni kórházban érte a halál; a rák végzett vele 68 éves korában - jelentette a Tamilnet elnevezésű internetes hírszolgálat, amely közel áll a "tamil tigrisekhez".
Vágólapra másolva!

Balasingham a tamil tigrisek fővezérének, Velupillai Prabhakarannak a bizalmasa volt, ő írta a vezér beszédeit is. Egyszersmind ő vezette 1985 óta a tamilok küldöttségeit a colombói kormánnyal folytatott tárgyalások összes fordulójában, és ő kötötte meg a tamilok nevében a 2002-es tűzszünetet. (Az a tűzszünet már a múlté, a bő két évtizede tartó polgárháború ismét teljes erővel dühöng.) Balasingham egy ideje brit állampolgár volt (házassága révén kapott állampolgárságot), s egy 1999-es veseátültetése óta Nagy-Britanniában élt.

Az elhunytat az LTTE mérsékeltjei között tartották számon, de egyik utolsó interjújában, amelyet a brit Reuters hírügynökségnek adott, kitartott amellett, hogy a tamilok a függetlenség eléréséig fognak küzdeni, ha a colombói központi állam nem biztosít nekik önként széles körű területi autonómiát. Mint mondta, "másféle politikai megoldás nem lehetséges".

Balasingham erőfeszítései ellenére a felek nem jutottak közelebb a megbékéléshez a dél-ázsiai szigetországban. Mostanában is szinte mindennaposak a tüzérségi csatározások a sziget nyugtalan északi és keleti részén, holott hivatalosan még egyik fél sem mondta fel a tűzszüneti egyezséget. Több mint háromezer ember vesztette életét az idei harcokban - kormánykatonák, tamil fegyveresek és kívülálló civilek vegyesen. A polgárháború 1983-as kitörése óta már több mint 67 ezer halálos áldozatot követeltek a harcok.

A Srí Lanka-i lakosság mintegy hetven százalékát alkotó buddhista szingalézok és a mintegy 18 százalékot kitevő tamilok ellentétei a gyarmati időkre nyúlnak vissza, amikor is a brit gyarmatosítók az "oszd meg és uralkodj!" elve alapján számos kiváltságban részesítették a tamil kisebbséget a többségi szingalézokkal szemben. A legmagasabb tisztségeket leszámítva, a tamilok foglalták el akkoriban a gyarmati közigazgatás posztjait is.