Fantomcégekről számolt be Budapestről az ARD

Vágólapra másolva!
Budapesti riportban számolt be az ARD német közszolgálati televízió hétfőn késő este arról a korábban a nap folyamán egy magyar internetes honlapon már megjelent hírről, hogy Magyarországon hajléktalanok fantomcégek vezetői lettek, miután nevüket adták olyan, valójában nem létező cégek alapításához, amelyek számlájára összesen mintegy másfél milliárd forint folyt be.
Vágólapra másolva!

A fantom kft.-k ügyfelei között volt a Siemens is - hangsúlyozta az ARD, utalva arra, hogy a céget sújtó korrupciós botrány szálai Magyarországot is elérték. Az értesülést, amelyet először a HVG internetes portálja közölt, az ARD teljes mértékben alátámasztotta.

A riport a múlt héten készült. A televízió Budapestre küldött munkatársai - az ARD szerint "a hajléktalanok negyedében" - egy meglehetősen nyomorúságos ház lépcsőházában interjúvolták meg az egyik hajléktalan férfit, bizonyos Kutrucz Lászlót. Az interjúalany elmesélte, hogyan kereste őt fel a Siemens korábbi tanácsadója, Schrödl András könyvvizsgáló egy presszóban, pénzkereseti lehetőséget ajánlva neki. Feladata - mint elmondta - az volt, hogy adja a nevét cégalapításokhoz, szignáljon kitöltetlen szerződéseket, illetve írjon alá formanyomtatványokat. Kutrucz László - aki az egyes találkozókon kisebb pénzösszegeket kapott - hangoztatta, hogy a Siemens kívánságára eljáró könyvvizsgáló kérésére újabb és újabb hajléktalanokat szervezett be, köztük Baráth Lászlót is.

A riportból kitűnt, hogy a Siemens magyarországi képviselete rendszeresen utalt át pénzeket a szóban forgó cégeknek, köztük az egyik fantomcégnek, az Euraction Service Kft.-nek, amelynek ügyvezetője Baráth László volt.

Kutrucz László az ARD-nek elmondta, hogy az általa vezetett cég főként kórházi közbeszerzések területén segédkezett a Siemensnek orvosi műszerekkel kereskedni. A cégek közreműködését jelentős összegekkel honorálta a Siemens. Azok természetszerűleg adót nem fizettek, ugyanakkor ebből a pénzből a hajléktalanok semmit nem láttak, az általuk a bankoknál felvett összegeket ugyanis mindig átadták megbízójuknak.

Az ügyletek állítólag 2001 júliusában kezdődtek, s néhány éven keresztül tartottak. A hatóságok most Kutrucz Lászlót és Baráth Lászlót okirat-hamisítással és sikkasztással gyanúsítják, miközben Schrödl Andrásnak nyoma veszett. Kutrucz László most ügyvédet fogadott. Az ARD által megszólaltatott ügyvéd, Lichy József azt állította, hogy rendkívül komoly pénzmozgásról volt szó, s az összefüggésben állt a Siemens budapesti leányvállalatával.

Mint a riportban elhangzott, a Siemens budapesti képviselete nem volt hajlandó kommentálni a történteket. A műsorban ugyanakkor idézték Klaus Kleinfeldet, a müncheni székhelyű Siemens konszern legmagasabb rangú vezetőjét, aki a budapesti riporttal és általánosságban a megvesztegetési ügyekkel kapcsolatban azt mondta: abban az időben a cég kommunikációs osztályának vezetője volt, így "semmilyen operatív felelősség" nem terheli.