Nem a megvádolt képviselő az apa

Vágólapra másolva!
Hazugságon kapták azt a nőt, aki több lengyel politikust - Andrzej Leppert, a Samoobrona párt vezetőjét, kormányfőhelyettest, illetve a párt egyik tagját - azzal vádolt meg, hogy hálnia kellett velük, hogy megkaphasson, majd megtarthasson egy állást. A hétvégén ugyanis kiderült, hogy nem a képviselő Aneta Krawczyk gyermekének apja, ahogy azt korábban a nő állította.
Vágólapra másolva!

Egy apasági vizsgálat eredményének ismertetésével váratlan fordulatot vett a Lengyelországban kirobbant szexbotrány, mert kizárható, hogy a megvádolt képviselőtől született az ügyben szereplő gyermek. A baloldali populista Samoobrona (Önvédelem) vezetőjét, Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest a párt apparátusának egyik nő dolgozója vádolta meg azzal, hogy nemi kapcsolatra kényszerítette őt egy pártapparátusi állásba való felvételének feltételeként. Ugyanez a nő, Aneta Krawczyk a párt másik vezető személyiségét, Stanislaw Lyzwinski parlamenti képviselőt is hasonló váddal illette. Állítása szerint később Lyzwinskivel is hálnia kellett ahhoz, hogy megtarthassa a már elnyert állást, s ebből az utóbbi kapcsolatából, Lyzwinskitől született a leánya.

A képviselő önkéntesen apasági vizsgálatnak vetette alá magát, amelynek eredményét szombat este hozták nyilvánosságra. Az ügyészség közölte: kizárt, hogy Aneta Krawczyk gyermeke a megvádolt képviselőtől, Lyzwisnkitől származik. Időközben a másik megvádolt politikus, Andrzej Lepper vasárnap bejelentette: felkéri az állambiztonsági szolgálatokat, vizsgálják ki, hogy a pártját érintő szexbotrány egy, a kormány elmozdítását célzó összeesküvés része-e.