Vádat emeltek Észak-Korea kémei ellen

Vágólapra másolva!
Öt személy ellen emeltek vádat dél-koreai ügyészek, akik a periratok szerint Észak-Korea javára  kémkedtek.
Vágólapra másolva!

A szöuli központi kerületi ügyész pénteki bejelentése szerint egy koreai származású amerikai állampolgár és négy dél-koreai szerepel a vádlottak listáján abban az ügyben, amelyet dél-koreai illetékesek a két Korea közeledésének 2000. évi kezdete óta kipattant legnagyobb kémbotránynak tekint.

Az amerikai állampolgárságú 44 éves Chang Min-hót azzal vádolják, hogy 2002-ben kémhálózatot hozott létre az észak-koreai rendszer megbízásából és titkos információkat juttatott Phenjannak. Ezek között szerepeltek adatok a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderők átcsoportosításáról, valamint személyes és ideológiai háttér-információk több száz dél-koreai politikusról.

Az ügyészség szerint Chang összesen kilenc alkalommal találkozott Kínában, illetve Thaiföldön az észak-koreai ügynökökkel és szolgálataiért összesen 16 500 dollárt kapott.

Az öt kémgyanús személyt októberben tartóztatták le.