Dzsiddában lelőttek két szaúdi rendőrt

Vágólapra másolva!
Ismeretlen fegyveresek lelőttek két rendőrt csütörtökön Szaúd-Arábiában, a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda központjában - közölte a szaúdi belügyminisztérium. A szaúdi hatóságok 2003 májusa óta harcban állnak az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szaúd-arábiai szárnyához tartozónak mondott szélsőségesekkel, akik számos véres merényletet követtek el a sivatagi királyságban.
Vágólapra másolva!

A tárca tájékoztatása szerint a támadók egy börtönnel szomszédos épületből tüzet nyitottak az ar-Ruísz fegyintézeten kívüli őrposztra. A lövések után szaúdi biztonságiak körülvették az as-Sarafíja kerületben álló épületet. Az al-Arabíja tévé azt jelentette, hogy a biztonsági erők helikoptereket is bevetettek a fegyveresek ellen, s a mentők több sebesültet szállítottak el a helyszínről. A hírtelevízió úgy értesült, hogy este két gyanúsítottat elfogtak, akik megpróbáltak autón elmenekülni.

A belügyi szóvivő azt mondta, hogy a tűzharcban, amely még kora este is folyt, két rendőr megsebesült. A támadók számáról nem volt hajlandó felvilágosítást adni. A szaúdi állami tévé szerint legalább hárman barikádozták el magukat a börtön tőszomszédságában, és az esti autós üldözés során egy további rendőr megsebesült.

Egy helyi tévé úgy tudja: az épülőfélben lévő házban összegyűlt fegyveresek arra készültek, hogy megrohanják a börtönt, ahol iszlamistákat is fogva tartanak. Rejtekhelyüket, amelyekre reflektorokat irányítottak, szemtanúk szerint páncélozott harcjárművek veszik körül.

A rijádi belügyminisztérium szombaton jelentette be, hogy összesen 136 feltételezett al-Kaida-tagot tartóztattak le az elmúlt három hónapban szerte a királyság területén végrehajtott rajtaütésekben.